Artisjus mint közös jogkezelő

A közös jogkezelés elsősorban azokon a területeken létezik, ahol sem a szerzők nem képesek egyenként ellenőrizni a felhasználásokat, sem a felhasználók nem képesek egyenként megkeresni a szerzőket azért, hogy engedélyt kérjenek tőlük.

A technika rohamos fejlődésével zenehallgatási szokásaink is  jelentősen átalakultak – gondoljunk csak a rádiókra, a zenei televíziókra, a számtalan koncertre vagy a hangfelvétel kiadásra.

Az internet és az okos eszközök korában pedig már teljesen természetes, hogy bárhol és bármikor hozzáférhetünk kedvenc zenéinkhez. A szerzők már jó ideje nincsenek abban a helyzetben, hogy minden alkalommal egyedileg engedélyezzék zeneműveik felhasználásait – de ha ilyen helyzetben lennének, akkor sem tudnának méltányos díjazást elérni a nagy felhasználókkal szemben.

Ennek a problémának a kezelésére jött létre világszerte – Magyarországon is immár több mint 100 éve – a „közös jogkezelés” intézménye.

Ez a megoldás mindkét fél számára előnyös, hiszen:

  • a szerzők így a saját egyesületükön (Artisjus) keresztül egy kézből nyújtják a felhasználóknak a jogokat, jogdíjfizetés ellenében
  • a felhasználók könnyen tudnak jogot szerezni, ami jogbiztonságot eredményez
  • a szerzők is olyan jogdíjakhoz jutnak, amelyre egyébként nem lennének képesek

Zeneszerzők esetében igen sok felhasználásnál van terepe a közös jogkezelésnek. Így az Artisjus jogdíjat szed be és oszt fel a zeneművek élő előadása, gépzenei elhangzása, rádiós és televíziós sugárzása, hangfelvétel-kiadása, internetes közvetítése után. Emellett a magánmásolási díjak zeneszerzői részét is mi osztjuk fel.

A közös jogkezelői nyilvántartás

A közös jogkezelő szervezetekről a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala vezet nyilvántartást. A hivatal közleményt ad ki egy szervezet nyilvántartásba vételéről és az adatok változásáról. A közös jogkezelői nyilvántartás elérhető az interneten.

 Nyilvántartásba vett közös jogkezelő szervezetek adatai

Az Artisjus hatályos bejegyző közleménye

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleménye az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület nyilvántartásba vételéről (Hivatalos Értesítő 2012/34. szám, 2012. augusztus 7.)

Archív

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleménye az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület nyilvántartásba vételéről (Hivatalos Értesítő 2011/10. szám, 2011. február 11.)

 

Az oktatási és kulturális miniszter közleménye az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület nyilvántartásba vételéről (Kulturális Közlöny 2008/20. szám, 2008. november 3.)

 

A nemzeti kulturális örökség miniszterének közleménye az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület nyilvántartásba vételéről (Magyar Közlöny 2005/91. szám)

 

A nemzeti kulturális örökség miniszterének közleménye az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület nyilvántartásba vételéről (Magyar Közlöny 2004/85. szám)

 

A nemzeti kulturális örökség miniszterének közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületekről I. pont (Magyar Közlöny 2000/10. szám)