Amikor a rádió vagy tv zenét játszik, az Artisjus adja meg a szerzők nevében az engedélyt az ún. kisjogos művek felhasználására. Ez azt is jelenti, hogy mi juttatjuk el ezeket a jogdíjakat a szerzőknek.
A rádiókban, televíziókban sugárzott zenei és irodalmi művek szerzői az Artisjustól kapják meg az elhangzások után nekik járó jogdíjat. Ezért az Artisjus szerződést köt a rádióval, illetve televízióval, és engedélyt ad a művek felhasználására – díjazásért és pontos adatszolgáltatásért cserébe.
Ahhoz, hogy a rádióktól és tévéktől beszedett jogdíjat az elhangzások alapján oszthassuk fel a művek szerzői között, szükségünk van a csatornák pontos műsoradat-szolgáltatására.
Az Artisjusnak fizetendő díj az adott rádió vagy TV bevételeinek bizonyos százaléka. A csatornától beszedett, bevételarányos jogdíjat egy minimumdíj egészíti ki. Az éppen aktuális tarifát a miniszter által elfogadott jogdíjközlemény tartalmazza, amely elérhető honlapunkról.
Az Artisjusszal kötött szerződés az úgynevezett „kisjogos” művekre terjed ki. Az ezen a körön kívül eső művekre egyesületünk nem adhatja meg a szerzők nevében az engedélyt műveik felhasználására. Ilyen esetekben legtöbbször közvetlenül a szerzővel kell felvenni a kapcsolatot.
Az Artisjus az ún. kisjogos művek televíziós, rádiós felhasználására adja meg az engedélyt a szerződéskötéskor. Ez az engedély azonban nem terjed ki például egy regény közlésére vagy színpadi művek bemutatására, azaz a nagyjogos művek felhasználására.
A szerzői jogi törvény alapján önálló műfelhasználásnak minősül, ha egy szervezet más rádió- vagy televízió-szervezet műsorát továbbközvetíti. Bár mára több platformon zajlik műsorcsomagok értékesítése, a köznyelv máig „kábeltelevízióknak” hívja e szereplőket.
[TOVÁBB]Akár rádióként, akár televízióként fog szerződni az Artisjussal, innen elérheti az összes szükséges nyomtatványt. Így például letölthető egy új televíziócsatorna bejelentéséhez szükséges űrlap és a bevételek bejelentéséhez bevallási adatlap.
[TOVÁBB]A rádiókban, televíziókban sugárzott (kisjogos) művek jogosításával az Artisjus Online és Média Osztálya foglalkozik. Az Artisjus és a rádió ill. TV között létrejövő szerződéssel, a kötelezettségekkel, feltételekkel, díjszabással kapcsolatos kérdéseket emailben vagy telefonon is fel lehet tenni.
[TOVÁBB]