A webrádió abban különbözik az on-demand (azaz egyedi lehívásos) felhasználástól, hogy szerkesztett műsorfolyamban közvetíti a műveket a közönséghez az interneten, miközben a hallgató nem választhatja ki egyedileg ezt vagy azt a zeneszámot.
Ebben az esetben is az Artisjus ad engedélyt a zeneszerzők és zeneszövegírók nevében arra, hogy a szerkesztett műsorfolyamban felhasználják a zenei műveket.
Az a rádió, televízió, amely műsorát hagyományos sugárzás mellett interneten is közvetíti (vagyis amikor simulcasting történik), a sugárzásért fizetett szerzői jogdíján felül annak 5 %-át köteles megfizetni (lásd: jogdíjközlemény I. fejezet 4. pontját).
Az, aki az ilyen műsorszolgáltatást a hagyományos sugárzástól függetlenül, tehát kizárólag az interneten végzi (vagyis ún. önálló webcasting történik), a rádió-, televízió-szervezetekre vonatkozó jogdíjtételt, de legalább a jogdíjközlemény I. fejezet 2. pontjában megállapított minimumdíjat köteles megfizetni.
Adatlap internetes TV és rádió bejelentéséhez
Vonatkozó részlet a tarifából: I. fejezet 4. pont
Szerződésminta – A szerződésmintát csak tájékoztatásként tesszük közzé, beküldeni nem szükséges! Az egyéni szerződést kollégáink küldik e-mailben az ügyfelek részére.