Wolf Péter

Nem ismerek még egy olyan zeneszerzőt a mai mezőnyben, akinél az elmélet és a gyakorlat ennyire szorosan egybefonódott volna pályája során. Wolf Péter iskolázott muzsikus, aki jó pap módjára végigtanulta egész eddigi életét. (Amikor más, normális ember nyugdíjba vonul, ő akkor ismét beiratkozott is a Zeneakadémiára, hogy hozzá képest ifjonc professzoroktól tanuljon, s hogy eljusson a DLA fokozatig.) Ugyanakkor rendkívül gyakorlatias muzsikusként működött kamasz korától folyamatosan. Ha valahol jelentős könnyűzenei esemény volt, ő biztos, hogy annak valamilyen formában tevékeny résztvevője volt. Kezdetben, még gimnazista korában rádiófelvételek és Táncdalfesztiválok háttérvokál-énekeseként, esetleg beugró zongoristaként. Aztán már szerzőként, hangszerelőként, karmesterként, zenei rendezőként, és persze – kiváló zongoratudásának köszönhetően – zongoristaként is.

Soha nem ragadt meg egyetlen műfajnál, egyetlen stílusnál. A 60-as évek második felében, a 70-es években, a magyar táncdal fénykorában, érthetően ez a műfaj vonzotta és ragadta magával. Ebben aratta első szerzői sikereit (csak idősebbek számára emlékeztetőül: Most kéne abbahagyni, Könnyű, mint az egyszeregy, Elsöpri a szél…). De közben élt a Magyar Rádió Szimfonikus Könnyűzenei Rovata nyújtotta lehetőséggel, és elkezdett szimfonikus zenekari darabokat is komponálni. Majd egyre több tv- és filmzene (csak emlékeztetőül: Vuk) és megszámlálhatatlan hangszerelés, átdolgozás (pl. a Liszt Ferenc Kamarazenekar számára Liszt-átiratok, valamint Isaac Stern számára a Kreisler című CD) született.

Az utóbbi két évtizedben alkotói érdeklődése “komolyabb” műfajok felé fordult. Ennek következménye egy balettzene, egy sor versenymű, egy 24 darabos zongoraciklus és még ki tudja, mi minden. Ezek a művek dallamosak, ritmikusak, áttekinthetően formáltak és még tercépítkezésű harmóniák is vannak bennük. Mondhatnánk, könnyűzene. De a gyakorlat azt mutatja, hogy ezek élő-eleven koncertdarabok, szimfonikus zenekarok és klasszikus repertoárt játszó kiváló szólisták is szívesen tűzik műsorukra hangversenyeiken.

És akkor még egy szót sem ejtettem a kiváló kollégáról, aki a szakmai közösségért bármikor hajlandó kiállni, cselekedni. Aki a munkában mindig és minden szempontból pontos. A jókedélyű, viccekben kifogyhatatlan fickóról sem tettem említést. Ezekről majd máskor… Most csak az alkotói pálya első 50 évéről van szó, amit szeretnénk elismerni az Artisjus Könnyűzenei Életműdíjával.

Írta: Victor Máté

Fotó: Hámori Zsófia