Varga Mátyás

A parsifal, parsifal, mint címe is mutatja, a középkori Parsifal-, Perceval-legendára épül, amelyet számos világirodalmi és más műfajú előd után ezúttal lírai versciklusban írt újra. A ciklus versei törmelékekből, felvillanó belső emlékdarabokból építkeznek. Ezeket az emlékdarabokat úgy mintázza rá a Parsifal-legendára, a Szent Grál keresésének amúgy darabos, töredékes történetére, hogy bravúrosan adaptálja a wagneri leitmotif-technikát.

A kötet egyszerre rekonstrukció, melynek valamiféle gyerekkori emlék, egy lábtörés az alapja, amely későbbi, egyéb testi-lelki sebesülések emlékképét hívja elő, és felsejlik egy létre sem jött találkozás lehetőségének emléke; és dekonstrukció, amelynek során Parsifal viszontagságainak története, találkozása a sebesült Amfortasszal, a Halászkirállyal, majd mindez részekre bomlik, hogy ezek a részek aztán megtalálják személyes megfelelőjüket a költői én emlékezetében. Ilyen módon Varga Mátyás versciklusa reflektál T. S. Eliot nagy modernista versére, az Átokföldjére, amelyben Eliot személytelen lírafelfogása szerint az úgynevezett tárgyi megfelelő a Szent Grál története, a Halászkirály megváltásának motívuma, ezen keresztül mondja el a hagyományaitól elszakadt modern lélek kiszikkadását, terméketlenné válását.

Szövegszerűen azonban Varga Mátyás műve nem Eliotre, hanem Richard Wagner operájával lép párbeszédbe, valamit a két 12. századi költő, Chrétien de Troyes és Wolfram von Eschenbach feldolgozásaival. Mindezt azért szükséges megemlíteni, mert a kötet végén (egyébként hasonlóan T. S. Eliothoz) maga a költő jegyzetben adja meg forrásait, valamint azok alapján a történet „lehetséges változatát”, ahogy írja. De az általa készített változat, és a persze a versekből felsejlő töredékes utalások egyik forrást sem követi szolgaian.

A kötet számmisztikailag is megtervezett négy ciklusa (négyszer tíz vers, amely kétszeresen, a görög filozófia és jungi archetípus-elmélet szerint is a tökéletes szám) így párbeszédben áll magával a jegyzetként a könyvbe illesztett összefoglalással is, amely viszont párbeszédben áll a különféle feldolgozásokkal. Feltűnő, hogy Varga Mátyás elhagyja a wagneri változat boldog végét és hangsúlyt a kudarcra, a tökéletlenségre, bűnre helyezi. És a áldozásra vallási és erkölcsi értelemben is.

Varga Mátyás a világirodalom egyik nagy, többféle változatban fennmaradt, de voltaképpen töredékes legendáját tehát töredékként emeli saját költészetébe és szembesíti az egyszeri, megváltásra váró emberi élet kiszolgáltatottságával. Ez a jól megtervezett tükörjáték hallatlanul izgalmassá, többrétegűvé teszi a parsifal, parsifal verstechnikailag is érett biztonsággal megírt, fényes lírai teljesítményét.