Tóth János István

Tóth János István zeneszerző, szövegíró 1948-ban született Rákosszentmihályon.

1974-ben kapott táncdalénekes, magyarnóta-énekes OSZK, majd ORI működési engedélyt ének-gitárművész, előadóművész kategóriában. Énektanárai voltak: Sík Olga, Kósa Zsuzsa, Ákos Stefi, Morvay Károlyné.

Nyolc évig tanított a Kenyérmező utcai zeneiskolában.

Író-olvasó találkozókkal, a Radnóti Színpad irodalmi műsoraival bejárta az országot mint verséneklő gitáros. CD-n megjelent kupléit olyan híres színészek éneklik, mint Tahi Tóth László, Pécsi Ildikó, Baranyi László, Harsányi Gábor, Maros Gábor vagy Nyertes Zsuzsa. Dalaival nóta- és kupléversenyt nyert a Fészek klubban.

A Magyarnótaszerzők és Énekesek Országos Egyesületének 1991 óta tagja, a Csendül a nóta füzetekben 27 nótája szerepel, szerzői füzete 2017-ben jelent meg 117 nótával. 250 nótája közül 60 szerepel lemezen, CD-n, valamint hallható a rádióban és televízióban is. Szerzői lemezén 18 nótát Csányi János operaénekes énekelt, nótáit előadták többek között Kovács Apollónia, Máté Otília, Bokor János, Koós János, Horváth Pista és Szabó Szilvia.

Szerzőtársai voltak Sánta Ferenc, Z. Horváth Gyula, Vitárius Imre, Majláth Jenő, Bella István költő és még sokan mások. Hat Nótaolimpián sikeresen szerepelt, több alkalommal dobogós helyezést ért el. A Dankó Rádió 2016-ban 14 nótáját vette fel a repertoárba.

Írta: Nógrádi Tóth István, a Magyarnótaszerzők és -Énekesek Országos Egyesületének elnöke

Fotó: Hámori Zsófia