A zeneszerző, dalszövegíró Török Ádám töretlen pályáját 23 nagylemez és többezer koncert jelzi. A fuvolista-énekes-előadóművész senkihez sem hasonlítható stílust alakított ki, amely a 70-es évek egyik legnépszerűbb zenekarává tette együttesét, a Minit.
Pályafutását 1968-ban kezdte a Dogs együttes énekeseként. Ugyanebben az évben megalapította a progresszív blues-rockot és jazz-rockot játszó Mini együttest. Már a 70-es években évi 200 koncertet adott. A Mini klubjában, a Bem rakparton heti rendszerességgel lépett fel; minden év májusában a Tabánban tízezrek előtt játszott az LGT-vel együtt. Koncertjein csak saját dalait, szerzeményeit mutatta be, kivéve a Bartók-feldolgozásokat, melyeket Európa számos városában játszott és kiadott lemezen is. 1987-től 1990-ig szólókarrierbe kezdett. Fellépett az Amerikai Egyesült Államokban, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. 1990-ben a philadelphiai Freedom fesztiválon a svájci Jammin együttessel zenélt.
Leghíresebb dalaival örökre beírta magát a rajongók szívébe. Ilyen például a Vissza a városba, a Kereszteslovag, a Gőzhajó, a Kell a barátság. Azon kevés zenész közé tartozik, aki egész pályafutása alatt folyamatosan alkotott és előadott. Több mint ötven zenésznek biztosított megélhetést munkája során.
2021-ben súlyos betegség érte, aminek következtében nem sokkal tervezett életműkoncertje előtt, 2023. április 18-án befejezte földi pályafutását és végleg elaludt.
A laudációt írta: Németh Alajos Lojzi
Fotó: Labancz Viktória