Tandori Dezső Két és fél töredék Hamletnek (2008) című versekötete páratlanul merész és káprázatosan szellemes vállalkozás. A költő megkettőzte az eredetileg 1968-ban megjelent és azóta kultusztkönnyvé vált Töredék Hamletnek című kötetét: a páros oldalakon az eredeti verseket közli, velük szemben, a páratlan oldalon pedig a versekhez fűzött mai kommentárokat. Az így kialakított szerkezet kölcsönösen elbizonytalanítja a régi és az új kötet poétikai státusát. Léteznek-e önmagukban, az eredeti versektől függetlenül a Két és fél töredék kommentárversei? És az új kötet megjelenése után létezik-e vajon az 1968-as Töredék önmagában? Főleg, hogy Tandori önironikusan leszámol egykori költészetfelfogásával. Csakhogy miközben lerombolja, meg is menti a kultusz tárgyát, hiszen sorról sorra újraközli. Életművét így folyamatos mozgásban lévő komplexitásában láttatja. Olyasféle mutatvány ez, mint amit A Sportkórház kerítése című versben ír meg: elment a kórházba, ahol született, a kerítésén átpréselte magát az utcára, „így másodszor is megszülettem”. Ez történik ebben a verseskötetben is: a régi versek közein átpréselődve a költő újra megszülte önmagát.