Szirtes Edina “Mókus”

Az év zeneszerzője díj jelöltjének személye két szempontból is úttörő és mérföldkőnek számít. Először is, mert talán restellni való, de még sosem volt női díjazottja ennek a kategóriának, másrészt az ő alkotásait hallgatva beleütközünk a kérdésbe: Érdemes-e különbséget tenni komoly- és könnyűzene között? Sőt helyesebben, már-már blaszfémikusan: Van-e jól meghatározható különbség komoly- és könnyűzene között?
Saját életútját egyszerűnek és unalmasnak írja le: zeneoviban kezdte majd kijárta az iskolákat, melyek kivétel nélkül mind zenei irányultságúak voltak, majd lediplomázott, végül muzsikus lett, amiről álmodozott.
Ettől még egy besavanyodott énektanár is lehetne. De ő hál’ Istennek más lett. Sokkal másabb.
„Egyebet nem tehetek, mint szerethetek, zenélhetek, szeretve zenélhetek, zenélve szerethetek”-mondja.
Vele zenélni olyan, hogy ha nem is számítunk rá, ő akkor is zeneszerző társsá lép elő, majd mire felocsúdik az ember, a legnagyobb alázattal és eleganciával veszi át ő a prímet és a szerző szívesen átadja, megkönnyebbülten hátradől, mert hátradőlhet. Bizonyítja ezt számtalan dala, hangszerelése, közreműködése a teljesség igénye nélkül a következő produkciókban: Zsédenyi Adrienn, Presser Gábor, Balássy Betti & Varga Feri, Falusi Mariann, Sárik Péter Trió, Fabula Rasa, Makám és Kolinda, Nyers, Belmondo, Szegedi Kortárs Balett, Baltazár Színház.
2012-ben két albummal is megörvendeztetett bennünket:
Szerelmesezős álmodozóknak és szomorkodóknak;
Lao Ce Tao Te king c. művéből 12 vers Weöres Sándor fordítása megzenésítése.
Csak remélem, hogy kitartásához hozzásegítette egy réges-régi beszélgetésünk is, amikor a művészekre oly gyakran jellemző hitevesztett állapotban volt. Kesergése közben önmagát kárhoztatta, amire én csak ennyit tudtam mondani: „Hogy várjuk, hogy elhiggyenek rólunk valamit, amit mi sem hiszünk el magunkról? Az önmagunkról alkotott elképzelés, a hit teremt is.”
Az év könnyűzeneszerzője díjat idén Szirtes Edina „Mókus” kapja.
Czutor Zoltán