Szilágyi Zsófia

Szilágyi Zsófia, irodalomtörténész 1973-ban született Cegléden. A veszprémi Pannon Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének docense. Munkássága rendkívül széleskörű, a docens asszony a kortárs irodalmi élet egyik aktív résztvevője. Két jelentős folyóirat, az EX Symposion és a Kalligram szerkesztője, rendszeresen jelennek meg kritikái, tanulmányai (ezekből 2005-ben A féllábú ólomkatona címmel adott közre válogatást a Kalligram Kiadó), monográfiát írt Ferdinandy Györgyről (a Kalligram Tegnap és Ma sorozatában jelent meg 2002-ben), s közben folyamatosan foglalkozik Móricz Zsigmond életművének újraértelmezésével. Ez utóbbi munkának egyik izgalmas részterülete a mai magyar próza és a Móricz-hagyományok egybevetése, amelynek rendkívüli figyelmet és elismerést hozó produktuma A továbbélő Móricz című kötet (Kalligram, 2009).

A klasszikusok radikális újraolvasása döntő hatású fejlemény az elmúlt évek irodalmi életében – most ez a „program” jelentős teljesítménnyel gazdagodott Szilágyi Zsófia jófajta szenvedéllyel megírt, izgalmas tanulmánykötete, A továbbélő Móricz révén.

Formaművészet, nyelvi virtuozitás, tabutémák feszegetése – nem e fogalmak mentén szoktuk Móriczot jellemezni, holott a Nyugat nagyjai között – az újabban fölfedezhető, hatalmas terjedelmű jegyzet- és naplóanyag tanúsága szerint is – ő a legradikálisabban kísérletező prózaíró. Szilágyinak nagyon sok megkövesedett rárakódás alól kellett előfejtenie egy új Móricz-képet, amelyet a népi fáklyavivő szerepének vulgaritásaitól éppúgy megszabadít, mint attól, hogy hol Móriczcal szemben marasztalták el, hol pedig – ugyancsak hamis szembeállítással – vele szemben „futtatták” az úgynevezett polgári irodalmat. Ebben a hol vésővel, kalapáccsal, hol finom régészkellékekkel végzendő munkában nagy segítség az összehasonlító elemzés módszere. Napjaink epikáját olvasva óhatatlanul máshogy látunk Móriczra, az újabb olvasói tapasztalatok korábban rejtett tradíciókra mutatnak rá, miközben napjaink írói közül mind többeknél bizonyul Móricz nélkülözhetetlennek a művészi önszemlélet kialakításában. Szilágyi ezt a tükröződést vizsgálja Grecsó Krisztián, Tar Sándor, Nádas Péter, Háy János és Oravecz Imre műveiben. Szilágyi Zsófia könyvében sorra nyílnak átjárók a műfajhatárokon, az (ön)életrajz és fikció köztes terein, ahol napjaink prózájában és Móricz örök újrakezdéseiben egyaránt eleven átrendeződés zajlik.

Reményi József Tamás