Szilágyi Márton már eddig is több nagyon érdekes könyvvel és sok tanulmánnyal gazdagította a magyar irodalomtörténetet: roppant érdekes kutatásokat folytatott a 18-19. század fordulójának kisebb és nagyobb íróit illetően, s igen sok fontos felfedezést tett, elsősorban a korabeli irodalmi élet társadalmi összefüggéseit, az irodalomnak társadalomba való beágyazottságát illetően. Jelen könyve, amelyet Csokonai Vitéz Mihályról írt, különösen érdekes, s szinte megkoronázza eddigi, eddig is jelentős életművét: benne Csokonai életsorsát, pályáját és működését szinte teljes mértékben átrajzolja, s Csokonaiban nem a szegény, földönfutó, kizsákmányolt és szenvedésre ítélt poétát látja, hanem azt a költőt, aki többféle irodalmi kihívással volt kénytelen vagy szerencsés szembenézni, többféle irodalmi próbálkozásba is belefogott, s pályának különösségét és izgalmasságát éppen az adja, hogyan is próbált egyszerre többféle elvárásnak is megfelelni. Szilágyi hatalmas forráskutatás után leszámol azokkal a romantikus víziókkal, amelyekkel eddig a Csokonai életrajz körülvette magát: bemutatja, hogy Csokonai nem is volt annyira szegény és nincstelen, hogy a debreceni kollégiummal való konfliktusa, a főurakkal kialakított kapcsolata egyáltalán nem azon a síkon értelmezendő, miszerint ő szinte arra volt ítélve, hogy mindig a rövidebbet húzza; s végül kimutatja, hogy az a kapcsolat, amely Lillához, azaz a komáromi polgárlányhoz, Vajda Juliannához fűzte, aligha volt a nagy romantikus szerelem mintaképe, sokkal inkább házassági törekvés volt, amellyel Csokonai a polgári beilleszkedés felé tett volna kísérletet. Szilágyi Márton nem irodalmi elemzéseket nyújt, hanem az irodalom társadalomtörténeti megközelítését preferálja – s ezzel nagyon széles távlatokat nyit meg: könyvéből Csokonai példáján keresztül azt is szemlélhetjük, arra nézvést is tanulságokat meríthetünk, hogyan is működik általában, a társadalom keretei, kínálatai és szorításai között maga az irodalom.
Margócsy István