Szilágyi Ákos

Díj: Artisjus Irodalmi Nagydíj
Díjazott mű: Elvégre – Naplóversek 2017-2023
Kiadó: Múlt és Jövő

Szilágyi Ákos a mai magyar irodalom legszínesebb s legkiszámíthatatlanabb egyénisége: esztétikai kutató, társadalmi-politikai esszéket ír, és tanulmányaitól elválaszthatatlanul verseket is. Ráadásul olyanokat, amelyek, habár olvasásuk közben is elragadtatott élvezetet hoznak, fel is hangzanak. Többezer éves hagyományt felelevenítve maga adja elő verseit (hangfelvételen is), amelyeknek szövege, azaz nyelvi jelentése és hangzása, azaz énekelt zeneisége egyszerre hat. Miközben szövegében szigorúan fogalmilag gondolkodik, éneklésének dallamával, szójátékainak ráolvasás jellegű varázsával átirányítja figyelmünket a kiéneklés játékos voltának örömöt hozó aktusára.

E kötet megkoszorúzza az életművet. Szilágyi mindvégig keveri a történet- és egzisztenciálfilozófiai kérdésfelvetéseket. Nála az egyén (aki van is meg nincs is) mindig magánéletét és magánhalálát nézi, ugyanakkor érzi, hogy történelmi feltételek között kell, hogy éljen és haljon. Mindig az ÉN énekel – csak azt nem lehet tudni, s maga az éneklő sem tudja, ki is az az ÉN, kihez, kikhez képest látja magát ÉN-nek. Csak azt lehet tudni, mikor énekel: a világvége után. E kötet világlátása végtelenül komor lenne – ha nem dalocskákban lenne megfogalmazva. Szilágyi nem traktátust ír a világ végéről, hanem – akármilyen paradoxul is hat – víg dalokat.

Víg dalokban megénekelni a világ végét, a halálnak és a semminek a fenyegetését – alighanem a költészet legnagyobb kihívása. Hogy ezt Szilágyi megkísérelte s végrehajtotta – alighanem a költészetnek a diadala.

A laudációt írta: Margócsy István