Szálinger Balázs

Szálinger Balázs a maga nemzedékének nemcsak egyik legtehetségesebb és legjobban teljesítő költője, hanem egyben az egyik legérdekesebb egyénisége is, aki költészetében , rendkívül izgalmas módon, szinte kémikusi precizitással képes vegyíteni a legkülönbözőbb hangulatokat, hangütéseket, költői hagyományokat. Már kora indulásakor is, húszéves kora táján, felhívta magára a figyelmet, mikor az éppen abban az időben divatozó költői áramlatokkal szinte szembe menve, a zárt versformáknak szinte kultikus tiszteletével, irónia helyett tiszta humorral próbálkozott – oly kedélyesen, ám egyben mély költőiséggel tudott vígeposzt írni Zalai passió címmel, amely költőiség egyrészt, eposzisága révén, nem akart tudomást venni arról, hogy a komikus eposzt az irodalmi közvélemény mint elavult régiséget már jó ideje nem fogadta el komoly irodalmi műfaj gyanánt, másrészt pedig, „zalaisága” révén kiütközően aktuális mindennapi témákat emelt be a költészetbe, szintén kihívóan ellentmondva jó néhány posztmodern teóriának. Szálinger olyan könnyed, humoros költészettel kezdte meg pályáját, amely túllépett a szatirizáló, ironizáló kifordításoknak egysíkúságán, s miközben megőrizte játékos jellegét is, végtelenül komoly hagyománytisztelettel is élt.

E költészet a továbbiakban sok tekintetben megkomolyodott, súlyosabbá vált; egyszerre mozdult el egy nem politizáló közéletiség felé s ugyanakkor a fantasztikus víziók irányába (legutóbbi kötetének záró művében pl. egy ma játszódó háborús katasztrófa egyszerre realisztikus és egyszerre szürreális látomását prezentálja megrendítően erős lélektanisággal és társadalomelemzéssel); ugyanakkor lett éretten hagyománykövető (pl. a római korban játszódó Köztársaság c. drámában), amikor pedig érdeklődése a legköznapibb és legegyszerűbb élmények kicsit eltávolított, kicsit elmozdított bemutatása és absztrahálása iránt ébredt fel. 2012-es kötetének záró sorai, szép érzékeny szkepticizmusukkal, szinte összefoglaló önjellemzésként is olvashatóak: „Volt ott valami régen kiégett élet, / Vannak valami csontvázai régi / Szerelmeknek, valami ördög / Fognyomaival, valami halovány / Kétségeknek tünékeny árnyai, / De ezeket nem veszik komolyan”.

A még mindig elég fiatal Szálinger Balázs folyamatosan több műfajban alkot, ám mindig szellemesen, mindig érdekesen – bizton elvárható tehát tőle, hogy a továbbiakban is színes és sokféle alkotásokkal fogja megörvendeztetni közönségét.

Margócsy István