Szajbély Mihály

Díjazott mű: Csáth Géza élete és munkái – Régimódi monográfia

Kiadó: Magvető

Díj: Artisjus Irodalmi Díj – TANULMÁNY kategória

Szajbély Mihály már számos könyvével kiérdemelte volna az Artisjus irodalmi díjat: ilyen volt a Jókai Mórról írt monográfiája (Pesti Kalligram, 2010), vagy akár még korábban, A nemzeti narratíva szerepe a magyar irodalmi kánon alakulásában Világos után című nagy jelentőségű könyve is (Universitas, 2005). Szűkebb szakterülete ugyan a 19. századi magyar irodalom, most azonban egy 20. századi, sokáig „ködlovagként” emlegetett, tragikus sorsú íróról szóló kötetét ismeri el a szakma – jól mutatja ez Szajbély érdeklődésének tágasságát, hiszen olyan „klasszmagyaros” irodalmár ő, aki írt már Darvasi Lászlóról, Tolnai Ottóról, Végel Lászlóról, és aki már évtizedek óta próbál minél közelebb jutni Csáth „életéhez és munkáihoz”. Az első kötete még 1989-ben jelent meg Csáthról, hogy aztán számos szövegkiadás, így az író megrázó naplóinak sajtó alá rendezése után (ezt Molnár Eszter Edinával közösen végezte) visszakanyarodjon az életműhöz, és felülvizsgálja mindazt, amit korábban gondolt. Mert Szajbélyt nemcsak az jellemzi, amiről ír, de az is, ahogyan irodalomról beszél, ahogy saját feladatairól gondolkodik: mindig azt igyekszik megmutatni, hogy az irodalomtörténészi munka csapatjáték – egymással dialogizálunk akkor is, ha nem találkozunk személyesen, csak olvassuk egymást. Sőt, az is lehet, hogy éppen a tanári tevékenység – amelyet ő hosszú évek óta a szegedi egyetemen végez – vezet el minket egy-egy gondolat megfogalmazásáig. És nem kell félnünk attól, hogy újra meg újra nekifussunk ugyanannak a kérdésnek, akár vitába szállva korábbi önmagunkkal is. Ahogy A homokvárépítés öröme (JATE Press, 2016) című tanulmánykötetében fogalmaz: „Állandó csak az anyag, de a miénk az állandó formázás, a homokvárépítés, az éppen érvényesnek hitt, érvényesnek bizonyuló megértés öröme.”

A Csáth Gézáról született „régimódi monográfia” egy több évtizede tartó kutatómunka lenyűgöző szintetizálása. Olyan tudományos munka, amelyet hátborzongató életrajzi regényként is olvashatunk – egyre nehezebb szívvel haladunk előre a Brenner Józsefként született orvos-író mind kilátástalanabb életében, közben viszont folyton azt érezzük, hogy a könyv az olvasókat is megajándékozza a gondolkodás és a megértés örömével.

A laudációt írta: Szilágyi Zsófia

Fotó: Somay Márk