Somogyi Zsolt

A legfiatalabb magyarnóta szerző, 30 éves, ennek ellenére szép sikereket tudhat magáénak.

Édesapja korán meghalt, ez lelkileg nagyon megviselte, fájdalmát enyhítette Kovács Apollónia előadásában a Mit keres a temetőben című nóta. Ez egy életre meghatározta életútját. Elhatározta, hogy dalszövegíró lesz, és lett is. A magyarnótát nagymamájától tanulta.

Két Nótaolimpián indult, mindkettőn sikerrel, dobogón állt a Fészek klubban megrendezett kupléversenyen is.

A szakma legrangosabb énekesei éneklik nótáit.

1996-ban jelent meg első önálló kazettája, majd 1999-ben a következő legismertebb nótáival, melyek a rádióban és televízióban hetente műsoron vannak: Huszonöt szál rózsa, Piros betűs ünnep, Könnycseppek az út porában.