Rakonczai Viktor EMeRTon-díjas magyar zenész, zeneszerző, zongorista, előadó, Rakonczai Imre testvére. Rakonczai Viktor 1976. október 16-án született Budapesten.
1989-ben kezdett zongorázni Esze Jenőnél. 1994-ben kapta az első zenekari felkérést St. Martintól, akivel 1997-ig együtt zenélt. 1997-ben a V.I.P. együttesben folytatta a zenélést, mint zeneszerző, előadó. 2001-ben az együttes felbomlása után az R-Port együttesben folytatta karrierjét.
Zenei producerként közreműködött Zsédenyi Adrienn Zséda című albumában valamint Tóth Gabriella, Lola, Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra lemezeinél. Sőt ő írta a Szívverés című 2008-as Eurovíziós dalt, amelyet Csézy adott elő angol illetve magyar nyelven Candlelight címmel Belgrádban, és a sikeres Elvarázsoltál című, eddig utolsó Szűcs Judith slágerét.
Ő szerezte Wolf Kati Szerelem, miért múlsz című dalának zenéjét és a szintén az X-faktor című tehetségkutatóban ismertségre szert tett Nyári lányok első dalát is.
Az Artisjus-díjat Zsédenyi Adriennek szerzett művei elsimeréseként ítélte neki a szakma 2004-ben.