Pély Barnabás, Romhányi Áron

Hadd kezdjem egy kifejezetten személyes élménnyel! Sok évvel ezelőtt egy pálinkafesztivál nagyszínpadán egymást követtük fellépőként az idei év zeneszerzője díjazottal. Ilyenkor szigorúan szakmaiatlan beszélgetések zajlanak a színfalak mögött, erre még rátett egy lapáttal az ott elfogyasztott meggypálinka is. Egyikük – merthogy idén rendhagyó módon ketten vannak – ízlése a gyengébbik nem tekintetében meglepő hasonlóságot mutatott az enyémhez, a másikuké igencsak különbözött. Nehéz volt elképzelni, hogy a színpadon harmonikusan működnek.
Zenében mégis olyan egyek, összetartozók és hatékonyak voltak, mint a legnagyobb szerző- és előadópárosok. És most vegyük úgy, hogy itt megosztottam egy esszét a zene univerzális és atavisztikus összekovácsoló erejéről.
1999 óta működnek sikeres szerzőpárosként, de önállóan is megállják a helyüket alkotóművészként. Egymástól független elismerésük azonban olyan indokolatlan lépés lenne, mintha Lennon-McCarteyt, vagy a Jagger-Richards páros egyik tagjának adnánk kitüntetés a dalaikért, a másiknak nem.

 

Egyikük önállóan főként saját triójának számait írja, melyek blues/funk/vagy éppen modern rock stílusban szólalnak meg.

 

Másikuk szerzeményei még a Fonogram díjas Group’n Swing dalok. Emellett a jazz műfajban saját formációinak is egyedüli szerzője (a szintén Fonogram díjban részesült Loop Doctors és a róla elnevezett Trió).

 

Az Év Zeneszerzője díjat közvetlenül a tavalyi, Eurovíziós Dalversenyen igen népszerűvé vált  Tegnap még más voltál c. dalért kapja a szerzőpáros, egy ilyen díj odaítélésénél azonban elengedhetetlen feltétel, hogy ezt megelőzően évekig, akár évtizedekig figyelemre méltó alkotói tevékenységet folytassanak.
Nem csak a United dalok szerzői, de sok más előadó (ilyen pl. Tóth Vera is) sikeréhez is hozzájárultak az elmúlt 15 évben.

 

Úgy mesélik, hogy dalaikat egy zongora mellett, az alapötletet egymás elképzelésire reagálva formálják, míg ki nem alakul a végleges, tőlük telhető legtökéletesebb forma.
Tanárként, előadóként, szerzőként is fontos számukra a zene magas szakmai színvonalának megőrzése.
Hogy a hölgyekről hogyan gondolkodnak ma, nem tudom, de a díjátadót követő állófogadáson leellenőrzöm.

 

Az idei Artisjus, év könnyűzeneszerzője díjazottjai Pély Barnabás és Romhányi Áron.

Czutor Zoltán