Palya Bea: Egyszálének

Miért, hogy az egyikre senki sem figyel, a másik pedig ott is csöndet teremt, ahol mindenki zajong?

Miért, hogy nézzük-nézzük, de nem azonosulunk az egyikkel, ám feszülten figyeljük a másikat?

Isaac Sternnek egy mesterkurzuson volt rá válasza: „tehetség”.

Ennyire egyszerű lenne? Igen, azt hiszem ennyire egyszerű.

Palya Bea megjelenik, és onnan kezdve nem lehet nem figyelni rá, nem lehet kivonni magunkat hatása alól. Lényében hord valamit, amivel vagy születik valaki, vagy nem. Ha szerencsés, és felfedezi magában a képességet, rajta múlik, hogy közkincs lesz-e belőle, vagy meg nem értett, mellőzött, elherdált tehetség.

Nos, Palya Bea volt olyan szerencsés – és vele mi magunk is szerencsések vagyunk –, hogy adományát észrevette, gondozta, kiművelte, és azt is tudja, hogy soha meg nem állhat, folyamatosan keresnie kell új és újabb utakat, hogy kincsét közzé tehesse.

EgyszálÉnek. De micsoda egyszál ének!?

Mi ez? Népdal a XXI. században? A kort tükröző modern versek archaikus stílusú megzenésítése? Egyáltalán: hogy jön egy énekes ahhoz, hogy dalt kreáljon?

Nos, ezek a kérdések nem foglalkoztatják Palya Beát, csak jön és énekel, és akármit énekel, az jó, azt csak ámultan hallgatni lehet, azt csak elragadtatva szerethetjük.

Varázslatos művész, ékköve minden produkciónak, lett légyen az népdal, de akár jazz; felléphet egyedül, vagy akármilyen együttesben. Ha ott van, ő van ott, a szemet-fület ő vonzza.

A tehetségén kívül személyisége is magával ragadó. Elég lenne csak az egyik is, de örvendjünk, hogy mindenfelől süt rá a nap és hogy ebből aztán mindannyiunkra, akik hallgathatjuk őt sokszorosan sugározza azt.

Wolf Péter