Németh Alajos

Korábban is sok szó esett e helyen korunk kreatív muzsikusairól, akik túllépve a hangszeres kihívásokon zeneszerzéssel, hangszereléssel, szövegírással – és manapság nem ritkán – studiótechnikával kezdenek foglalkozni. Ez biztosan a kor kihívása is, de benne van az egyén önkifejezésének teljesebb megnyilvánulására való törekvése, az a belső motor, mely magasabb és magasabb szinten való működésre ösztönöz. Díjazottunk is ezek közül a muzsikusok közül való és ma már több évtizeden átívelő pályája egyaránt bővelkedik szakmai sikerekben, szinte minden előbb felsorolt területen és persze közönség sikerekben is – mégpedig nem is akármilyenben.

Az első személyes emlékem egy fiatal muzsikus, aki eljött hozzám egy dallal és egy énekesnővel.Hármójuk közül kettőt elmosott az idő, ám őt azóta figyelem merre viszi tehetsége, ami már akkor megnyílvánult.

1982 ben került ez a fiatalember a Bikini együttesbe basszusgitárosként, majd vált fokozatosan zenei főszereplőjévé együttesének dalaival,szövegeivel és egy ideje már a studiófelvételeket is irányító produceri munkájával. Azt mondják róla, hogy szinte ő az „egyszemélyes Bikini“, melynek megújulása is az ő  nevéhez fűződik.

Az együttes fennállása óta több, mint 20 lemezt adott ki, melyeken hallhatóak szerzeményei. A harmadik évezredre 5 kiadvány jutott ezek közül: A Gyémánt, a Nem lesz ennek jó vége,az Álomból ébredve, az Angyali üdvözlet és az utolsó az Örzöm a lángot, mely 2007-ben az év rock albuma lett, s  melyért az Artisjus kuratóriuma egyhangulag odaítélte az év könnyűzeneszerzői díjat. Ő maga így vall e munkájáról: „ A lemez dalai – a Bikinire jellemző módon – egyszerre szórakoztatják és gondolkodtatják el a hallgatót. Mindezt modern megszólalással teszik, az alkalmazott XXI.századi zenei elemek tökéletesen illeszkednek a zenekar jellegzetes harmóniavilágába.“

Teljesen egyetértek a szezővel, magam is így gondolom, így tett a kuratórium is, de legfőképp az a több generációs közönség, mely részt vett  a 2007-es Arénabeli jubileumi koncerten, ahol óriási sikerrel mutatták be új dalaikat.

 

A 2007-es év díjazottja az „ év könnyűzeneszerzője“ kategóriában: NÉMETH ALAJOS vagy ahogy a szakma hívja: Lojzi! a Bikini együttes zeneszerzője.

 

Gratulálok szeretettel.

 

Malek Miklós