„Kedves Egon!
Engedd meg, hogy ne azon az álnéven szólítsalak, amelyen legutóbbi dalaid megjelentek, hanem azon a régin, amin harminc évvel ezelőtt szólítottalak, amikor megismertpk egymást. Te akkor még sem filozófus, sem dalszövegíró nem voltál, éppenséggel énkeletél, méghozzá nagyion szépen, az Orfeo zenekarban (…). Ez a kis bevezető arra talán jó volt, hogy kitessék belőle: már kamaszkorodban is szeretted a minőségi emberek társaságát. Ilyen minőségi ember az is, aki mellett néhány évtizednyi filozófusság és vagy tíz évnyi forgatókönyvírás után, számomra teljesen váratlanul, egyik napról a másik a legjobb szövegírók egyik letél. Egyszer csak megírtad Dés Lászlóval a Valahol Európában dalait, köztük olyan híressé lett dallal, amit ma már minden iskolásgyerek fúj: A zene az kell, azután a Patikát, benne a gyönyörű Vigyázz rám, amiért azóta úgy versengenek az előadók, mint egy klasszikusért, pedig még csak hét-nyolc éves, lírai finomsággal énekelted meg a szerelmi szakítás lelkiállapotát az Olyan szépek voltunk című dalban. Csupa olyan dal, amit én bizony elirigyeltem tőled. Kollégák között vagyunk, elmondhatom: nekem mindig az a kedvencem, amit legszívesebben én írtam volna. Amit irigylek.”
Részlet Fábri Péter laudációjából