Napidal Sziámival

A mai világ kihívásai sok dalszerzőben okoznak ürességet, alkotói válságot. Müller Péter Sziámi épp ellenkezőleg van kódolva. Olyan teremtő embertípus, aki a kreativitást és az inspirációt bármikor elő tudja rántani a zsebéből. Különleges képessége, hogy fáradhatatlanul létrehoz, alakít, formál. Amikor éppen nem szöveget ír, dalokat szerez, fordít, szervez, próbál, vagy előad, akkor is árad a lényéből a művész. Az ösztönös és bravúros dalszövegei épp úgy, mint a nagy ötletek, lazán és görcsöktől mentesen születnek. Ilyen volt a „Napi dal Sziámival” projekt is, ami egy kihívás is volt egyben. Sziámi a 2021-es évben, minden nap írt egy dalt. A Youtube-ra feltöltött dal ötleteket pedig minden nap közzétette. Bárki lehetett a szerzőtársa, szabad kezet adva így a közös alkotásra. A projekt abból a végtelen nyitottságból származik, ami eddig is jellemezte munkásságát és olyan példát mutat, amire most a legnagyobb szüksége van az alkotó közösségnek.

 

A laudációt írta: Sebestyén Áron

Fotó: Labancz Viktória