Matusik Sándor

Zenélni 6 éves korában kezdett, mikor egy alkalommal az édesanyjával Budapesten járt és addig kérlelte őt, amíg kapott egy 8 basszusos harmonikát. Hazafelé a vonaton már játszott rajta s az utasok csodálkoztak, amikor megtudták, hogy csak aznap kapta. Így, gyakorlatilag Isten adta tehetség, aki autodidakta módon tanulta meg mind azt, amit mások az iskolákban…

A nótákat legelőször édesapjától, annak testvéreitől, sógoraitól tanulta egy-egy névnap, szüret vagy disznótor alkalmával. Neki harmonikáznia kellett és most is ez a dolga disznóvágásnál, hogy muzsikáljon. A kottaolvasást 8 éves korában tanulta, amikortól 18 éves koráig a helyi úttörő zenekarban trombitált. Egy alkalommal séta közben talált egy összhangzattan könyvet. Ezt tanulmányozva sajátította el azt a tudást, ami a zeneszerzéshez kell.

Első dala még 17 éves korában született egyik zenésztársunk halálára. A következők már nóták voltak. 1989-ben a Jákó Vera dalversenyre beküldte a Siratgatom boldogságom című dalt, melyet Madarász Katalin művésznő adott elő és a közönség szavazata alapján a második lett.

Jelenleg Madarász Katalin énekművész, Budai Beatrix énekművész, Gáspár Anni énekművész, Farkas Rozika énekművész, Benedekffy Katalin énekművész és Éliás Tibor énekművész énekli dalait a Dankó Rádióban.

Eddig minden Nóta Olimpia döntőjében szerepelt legalább egy dala. Az utolsó Nógrádi Tóth István által rendezett Nóta Olimpián külön díjat kapott a „Magyarnak lenni büszkeség” című szerzeménye, melyre azt mondták, hogy ez már nem is nóta, hanem himnusz. A 2021. okt. 17-én, a Magyarnóta Szerzők és Énekesek által rendezett I. Nemzetközi Nóta Olimpián két dala is a 21 döntős között volt és a csárdás kategóriát meg is nyerte „A kacsából nem lesz liba” című nóta.

Az eltelt évek során nagyon sok szép dalt, nótát írt, közülük is nagyon népszerűek a „Szeretem a cigányzenét”, a „Magyarnak lenni büszkeség”, a ”Szerettem már épp eleget!” és más szerzeményei.

Évek óta a kiskőrösi szlovák népdalkör harmonikása, akikkel minden városi rendezvényen fellépnek és más településeken is színesítik a programokat.

 

A laudációt írta: Éliás Tibor