Marno János

Marno János gyerekkorát, kitelepített család gyermekeként, Piliscsabán töltötte, és költészetében gyakran megjelenik ez a helyszín, miként az édesapa figurája, aki katonatiszt volt, és koncepciós per áldozataként került börtönbe. Marno bencés gimnáziumba járt, ami költői emlékezetében a megaláztatások színtere. Ifjúkorában a budapesti neoavantgárd költészeti tendenciák gyakoroltak rá hatást, ami első kötetén (Együtt . járás, 1987) meg is látszik. József Attila költészete mindmáig döntő befolyással van lírájára; tanulmányokat is írt róla, és egy személyes válogatást is kiadott József Attila verseiből. Második kötete A múzsa és a bábu címmel 1989-ben jelent meg, Tandori Dezső hatásáról tanúskodik, és komplikált „hosszúverseket” tartalmaz. A cselekmény – isten ha egyszer lábra kap (1990) című verseskötete tulajdonképpen verses regény. Marno további verseskötetei, Az albán szálló (1992), a Fellegjárás (1994) a Marokkő (1996) a Daidal (2001) és a Fénytervező (2002) egyrészt epikus tendenciákat mutatnak, másrészt a tömörítés felé vesznek irányt; a rövid vers (a gnóma) formai tökéletességre jutott középső költői korszakában, ami a Nincsen líra Ö nélkül című válogatott verseit tartalmazó kötetével zárul le (1999).

Marno esszé- és prózaírással is foglalkozik. Irodalmi esszéit A vers akarata című kötetében gyűjtötte egybe, kisprózái pedig Az anarchia szórendje címmel jelentek meg. Műfordítónak is jeles, Celan-fordításai külön kötetben is megjelentek. Költészetében az említett szerzők mellett lírai dialógust folytat Arany Jánossal és Vörösmartyval.

Legújabb verseskötete, a Nárcisz készül, akárcsak 1990-ben megjelent verses regénye, állandó lírai hőssel dolgozik. Ezek a versek kommunikatívabbak, mint a korábbiak, nyelvjátékaik pedig frenetikusak, tragikus színezetű nyelvi humor telíti őket. Marno a magyar nyelv mestere, költészetében ízekre szedi, kibontja, feldúsítja a magyar szavakat. A „Litera” körkérdésén a kritikusok zöme az elmúlt év legjobb könyvei közé sorolta ezt a kötetet.

Marno János költészete nehezen megközelíthető, szikár és szigorú, azonban átható erejű. Verselési technikája immár nagyon kiérlelt: kötött formák, dalok, „egysorosok” és hosszú szabad versek egyaránt találhatók nála. Lírájában a későmodern kor emberének testbe vájó szorongásai, megoldhatatlanságai, az emlékekkel és a szerelemmel való küzdelmei szólalnak meg, a halállal való szembenézés gondolati és érzelmi velejárói pedig páratlan, sötéten sugárzó intenzitással telítik ezt a lírát.

Radics Viktória