Magyar Dal Napja

Ezt a díjat az esemény elvi fontossága és mérete miatt adjuk.

Nem minden országban kerülhetne rá sor, mert nehezen képzelhető el például Görögországban „A görög dal napja”. Minden nap az van tudniillik. Ugyanígy nehéz lenne olyan rádiót találni Olaszországban, ahol ritkaság számba megy az olasz dal, vagy – kényszeredetten engedve a törvényi előírásoknak – éjszaka „tudják le” a kötelező hazai dalmennyiséget. Finom kis világot élünk (az Artisjus alapító atyái is bizonyára ilyenről álmodtak), ahol harcolni kell a honi szerzők munkáinak elhangzásáért. Uniós törekvés a nemzeti kultúrák megőrzése, talán mellünk döngetése helyett ezt az ajánlást fanyalgás nélkül vehetnénk át.

Ketten – felismerve a tarthatatlan honi helyzetet – túl a tiltakozáson és a panaszkodáson tenni kezdtek.

Egyikük kivételesen sikeres zeneszerző, a magyar könnyűzene meghatározó szereplője, mérce. A másik szintén fanatikusan hitt valamiben, amiért mindenét kockára tette, ma Európa legnagyobb zenei rendezvényének létrehozója, motorja. Mindketten nyugodtan hátradőlhetnének: eddigi munkásságuk is tiszteletet parancsol, hírnevük megalapozott.

Mégis, valamiért ezt az eseményt is létrehozták, valamiért fontos nekik, hogy felhívják a figyelmet a magyar dalokra. A siker őket, a kezdeményezés jogosságát igazolja. Szándékuk szerint ismétlődő, országos mozgalommá válik a Magyar Dal Napja.

Most bevallom, skizofrén helyzetben vagyok: örülök a díjnak, meg nem is!

Én ugyanis nem azt szeretném, hogy évente egyszer legyen egy grandiózus nekibuzdulás, amely buzgón magyar dalt propagál, hanem azt, hogy egy ilyen rendezvény ötletének hallatán mindenki értetlenkedve kérdezze: minek magyar dal napja, amikor folyamatosan szólnak a rádiókból, televíziókból a hazai előadók által magyarul énekelt dalok?

Ám amíg ez a helyzet megvalósul Presser Gábor és Gerendai Károly működését köszönet gyanánt Artisjus-díjjal illetjük!

Wolf Péter