Lukács László

Több évnyi lakótelepi közös bulizás után két barátjával, Buzsik Györggyel és Tóth „Labi” Laboncz Attilával 1989 elején elhatározták, hogy közös bandát alapítanak. A kezdeti szárnypróbálgatások után végül is 1989. október 14-én született meg hivatalosan a banda, mikor az Auróra előzenekaraként a nyáron kitalált Tankcsapda néven lépett fel az együttes.

A bandában kezdetben Lukács volt a szólógitáros, és (néhány feldolgozástól eltekintve) minden dal szövegét ő írta. Labi 1992-es kiválásakor lett a banda tagja Molnár „Cseresznye” Levente, így Lukács „örökölte” a basszusgitárt. Több interjúban hangsúlyozta, hogy nem tartja magát igazi, képzett zenésznek, inkább afféle „énekmondó”, aki basszusozik, mert a bandának arra van szüksége.

Lukács lelkes ejtőernyős, a repülés, mint téma több dalában is megjelenik. A DVSC futballcsapatának egyik legismertebb rajongója, a LOKI indulójának szövegét Lukács, zenéjét a Tankcsapda szerezte.