Engedjétek meg, hogy egy jó pár évtizedes, tehát már csak nem „archaikus” történetet idézzek fel. A történet színhelye a Semmelweis utca 1. számú ház, amely akkoriban az Országos Filharmónia Székháza volt. Itt működött az Ifjú Zenebarátok Klubja is. A szombat délutáni klubrendezvények hangversenyén egy-egy muzsikussal személyesen is megismerkedhettek a gyereket. Az egyik klubdélutánon azonban nem hangszeres művész, hanem zeneszerző volt a meghívott vendég.
A közönség soraiban ült egy akkor 8 éves kisfiú, élő zeneszerzőt akkor látott először. Képzeletében a komponisták valahol a reális lények és a mitikus figurák között félúton helyezkedtek el. Zeneszerzőt csak a könyvek lapjain, fényképen, festmény-reprón látott, kétdimenziós formában, s most kiderült, a szerzők is háromdimenziós, valóságos lények. Ez a komponista meg énekelt, táncolt, beszélt is, sőt igen meghökkentő dolgokat mondott a zenéről. A kompozíciói pedig még meghökkentőbbek voltak a kisfiú számára, akinek ez a találkozás váratlan drámaisággal tolta széjjelebbre a zene horizontját.
A zeneszerző Láng István volt, a kisfiú meg én. Ez volt az első alkalom, hogy Láng-műveket hallhattam, a legutóbbi pedig az a tavalyi hangverseny, amelyen „Vibráló tárgy parabola pályán” c. darabja szólalt meg, s amelynek a lapján az ARTISJUS Vezetősége komolyzeneszerző tagjai Láng Istvánnak adományozták az idei Komolyzeneszerzői Artisjus-díjat, mivel úgy ítéltük – egybehangzó véleménnyel – darabja finoman csiszolt, érzékeny szólamaival, mesterien szerkesztettségével a zene költészet magasabb régióiba emeli a hallgatót.
Ha Önök közül nem hallotta a művet, kérem, higgye el: ihletet, -s bátran mondhatom – szívhez szóló a kompozíció.
Akik viszont hallották, megerősíthetik, igen találó a címe: „Vibráló tárgy parabola pályán”. Kis átalakítással azonban a szerzőre még találóbb lesz.
A címből készített parafrázisom így hangzik: Vibráló személyiség egy szépen ívelő zeneszerzői pályán.