Krasznahorkai László

Az író nem ezért a művéért kapta a Nobel-díjat, hiszen legújabban jelent csak meg. Ennek ellenére erre is nyugodtan megkaphatta volna. Minden regény-remekmű ősatyja, a Don Quijote egyik főszereplője
itt öreg, nyomorék és végtelenül szorgalmas lepkészként jelenik meg Dr. Papp András néven, aki viszont egyáltalán nem szokott szépirodalmat olvasni, de annyira Krisztus-szerűen jóságos, mint Dosztojevszkij félkegyelműje, Miskin herceg. Sancho Panzának viszont maga az író, Krasznahorkai áll be, és a regény
tulajdonképpen az ő megbarátkozásukról, illetve társulásuk lehetőségeiről szól. Ezt hangsúlyozza a regény két mottója: az egyik Dosztojevszkijtől származik, a másik pedig a humán műveltségéről is híres nagy magyar atomfizikustól, Károlyházi Frigyestől. A természettudóst gonosz és aljas emberek üldözik; a magyar haza jelképét, azaz az író háza mellett levő óriás tölgyet, amely oly magasan emelkedik az ég felé, amennyire mélyen gyökerezik a földben, pedig el akarják lopni, illetve el akarják pusztítani. A lepketudós Miskin-követő nemcsak megbocsát ellenségeinek, hanem még talán meg is tudja őket javítani. Az önkarikírozó író pedig minden erejét összpontosítva meg akarja óvni a haza-jelkép fát. Így,
noha másképp-másképp gyerekeskednek (dosztojevszkiji értelemben), mégis létrejöhet közöttük olyan együttműködés, amely több mint barátság, mert együtt-őrködés. Talán így még lehet reménykedni.

A laudációt írta: SZÖRÉNYI LÁSZLÓ