Kornis Mihály

Kornis Mihály Minden ember című könyve a huszadik század derekán, a második világháborút követő bő évtizedben játszódó történelmi és családregény, egyben egy kisfiú fejlődésregénye is. Az író nem lineáris szerkezetben kibontott önéletrajzot ad elő, hanem költői hanghordozással formált látomást, eseménytöredékeket, emlékfutamokat. Az elbeszélés főszereplői a családtagok: az anya, az apa, a nagyapa,
valamint a sokféle hiány-formában megjelenített, azaz jelenlétet áhító gyermekkori mellékalakok serege.
A könyv egyik nagy erénye az ötvenes évek, valamint a forradalom atmoszférájának közelképekben részletezett, ahogy az író maga mondja: „pórus minőségben” történő ábrázolása.
A születő lelkiismeret első lépéseinek érzékeltetése ugyancsak nem elhanyagolható erény. A könyv legszebb lapjai közé tartozik a „harminchat igaz ember” zsidó legendájának rövid elemzése. Hogy is mondja az író? „Azonnal éreztem, hogy nem vagyok Igaz Ember.” De, és ezt inkább csak sejteti pár sorral
lejjebb: ő is azok közé kívánkozik, akiket Isten életre kelt önmagában. Mert a Teremtő „azért nem söpri el ezt a világot, mivel ők kibírják szívrohadás nélkül.” Kornis Mihály könyvét esztétikai merészsége, erkölcsi eltökéltsége miatt értékelhetjük. Azt hiszem, arra is hivatott, hogy mindannyiunk szemléletének megújulását előidézze.

A laudációt írta: BÁTHORI CSABA