Kiss Tibor Noé

Díjazott mű: Beláthatatlan táj
Kiadó: Magvető

Díj: Artisjus Irodalmi Díj – PRÓZA kategória

A táj gyakran beláthatatlan, akkor is, ha valamennyit azért látunk belőle. 

Van egy rosszindulatú, de nem teljesen igazságtalan bonmot, miszerint egy könyvet mindenki tud írni. Mert egy nagy története a legtöbbünknek van. Kiss Tibor Noénak mostantól, a Beláthatatlan táj megjelenése óta nem kell ettől félnie, de nyilván nem véletlenül nyilatkozta azt kedves alanyi témái (első két könyve) megírása után, hogy nem akar se „transz-megmondóember” (Inkognitó, 2010), sem a „szegénység prókátora” lenni (Aludnod kellene, 2014). 

Új regényében, az immáron Artisjus-prózadíjas Beláthatatlan tájban a családi, emberi kiszolgáltatottság van a fókuszban. Vagyis bizonyos értelemben tovább íródik az Aludnod kéne világa, csak egyszerre beszűkül, és ahogy Károlyi Csaba írja az ÉS-ben, általánosabbá válik. A mozaikos szerkezet, az én-elbeszélők elhallgatásai, hazugságai, vagy finomabban: részrehajlásai a család működését imitálják, egy világét, ahol mindenki főszereplő, mégis mindenki epizodistának érzi magát. A négy egó persze négy regényvilág, négy izgalmas narratíva. Kiss Tibor Noé remekül szerkeszt, és galádul izgalmasan adagol.    

Nagy tudása, hogy szinte szépen, finoman képes megmutatni a legkegyetlenebb dolgokat is. A szépség és a költői hang több szólamban át is veszi a dominanciát, a lírai folyamok, szabad asszociációk szinte versnyelvi megformáltságúak. Kissnek rendkívül fontos a vizualitás, a szövegben folyton visszatérnek a mindenféle kép-utalások, fotók vagy mozgóképek, álmok. De az is lehet, hogy az apróságok foglya, hiszen részletes, pontos leírásaiban a hangok is hasonló dominanciával bírnak. 

Kiss egy szörnyű és mindennapi puzzle-t rakat ki velünk, és miközben folyton a hiányokat érzékeljük, mindvégig nagyon közel vagyunk, mindent szinte centikről nézünk. Kiváló regény, fontos munka, 2021 nagy irodalmi történése.   

 

A laudációt írta: Grecsó Krisztián

Fotó: Komjáthy Zsuzsanna