Karácson Tamás (Fluor)

A jó dalszöveg fontosságáról már ezerszer értekeztek, de abban mindenki egyetért, hogy elengedhetetlen része a magyar popkultúrának.

Számtalanszor megfigyelhető, hogy ha magyar nyelven megszólaló dalt hallunk, azonnal kapcsolódni szeretnénk a mondandóra.

Miről szóljon egy dal? Szóljon e egyáltalán bármiről is?

Úgy tűnik, ebből a szempontból az igény alakítja a művészetet, mert napjaink kiemelkedő hazai slágereiben egytől egyig ott a jó bemondás. A legkülönfélébb témákban.

Véleményem szerint a zene a művészi önkifejezésen túl kell, hogy szórakoztasson is.

Hazánk daltörténetének minden korszakában nagyszerű alkotóink voltak, vannak. Ők értelemszerűen meghatároznak egy minőségi szintet.

Aztán az idő és a hallgatók eldöntik, melyik nóták válnak örökzöldekké. Egyébként azok, amelyeket a mai napig teli torokból, csukott szemmel énekel a zeneszerető közönség. Akár koncerteken, akár házibulikban. Bárhol, bármikor.

Olyan dalt szerencsés írni, amely valamilyen módon megérinti az embereket. Esetleg mindenkinek ugyanazt jelenti.

Életérzés.

Azok, akik próbálkoztak már a dalszövegírással, biztosan észrevették, hogy a jól hangzó, könnyedén énekelhető kulcsmondatok egyre fogynak.

Várható volt, hogy jönnek tehetséges arcok, akik megújítják a formai világot, felfrissítik a használható szókincset.

Összemosni a szlenget a költészettel.

Metaforák és frappáns aforizmák.

Mégis könnyen megjegyezhető, különféle élethelyzetekben előrántható egysorosok.

Újkori szállóigék.

Azt gondolom, művészileg igazán komoly dolog egyszerre több korosztályt eltalálni.

Ritkán látható jelenség, hogy a szülők a gyerekekkel egyformán élvezik ugyanazt a zenét.

Megszűnnek a skatulyák, műfajtoktól elkülönül a dal, és elkezdi önálló életét élni.

Középszerűnek lenni könnyű. Ebből kiemelkedni nagyon nehéz.

Ha mégis sikerül, az mindig különleges, és nagyra nő.

Itt a tökéletes példa.

Gratulálok Tamás!

Írta: Szakos Krisztián

Fotó: Fegyverneky Sándor