A jó dalszöveg fontosságáról már ezerszer értekeztek, de abban mindenki egyetért, hogy elengedhetetlen része a magyar popkultúrának.
Számtalanszor megfigyelhető, hogy ha magyar nyelven megszólaló dalt hallunk, azonnal kapcsolódni szeretnénk a mondandóra.
Miről szóljon egy dal? Szóljon e egyáltalán bármiről is?
Úgy tűnik, ebből a szempontból az igény alakítja a művészetet, mert napjaink kiemelkedő hazai slágereiben egytől egyig ott a jó bemondás. A legkülönfélébb témákban.
Véleményem szerint a zene a művészi önkifejezésen túl kell, hogy szórakoztasson is.
Hazánk daltörténetének minden korszakában nagyszerű alkotóink voltak, vannak. Ők értelemszerűen meghatároznak egy minőségi szintet.
Aztán az idő és a hallgatók eldöntik, melyik nóták válnak örökzöldekké. Egyébként azok, amelyeket a mai napig teli torokból, csukott szemmel énekel a zeneszerető közönség. Akár koncerteken, akár házibulikban. Bárhol, bármikor.
Olyan dalt szerencsés írni, amely valamilyen módon megérinti az embereket. Esetleg mindenkinek ugyanazt jelenti.
Életérzés.
Azok, akik próbálkoztak már a dalszövegírással, biztosan észrevették, hogy a jól hangzó, könnyedén énekelhető kulcsmondatok egyre fogynak.
Várható volt, hogy jönnek tehetséges arcok, akik megújítják a formai világot, felfrissítik a használható szókincset.
Összemosni a szlenget a költészettel.
Metaforák és frappáns aforizmák.
Mégis könnyen megjegyezhető, különféle élethelyzetekben előrántható egysorosok.
Újkori szállóigék.
Azt gondolom, művészileg igazán komoly dolog egyszerre több korosztályt eltalálni.
Ritkán látható jelenség, hogy a szülők a gyerekekkel egyformán élvezik ugyanazt a zenét.
Megszűnnek a skatulyák, műfajtoktól elkülönül a dal, és elkezdi önálló életét élni.
Középszerűnek lenni könnyű. Ebből kiemelkedni nagyon nehéz.
Ha mégis sikerül, az mindig különleges, és nagyra nő.
Itt a tökéletes példa.
Gratulálok Tamás!
Írta: Szakos Krisztián
Fotó: Fegyverneky Sándor