Jónás Tamás

Jónás Tamás (Ózd, 1973. március 14. – ) magyar nyelven alkotó roma származású költő, író, programozó. Nehéz gyermekkora volt. 4 éves koráig Csernelyben élt, majd intézetbe került testvéreivel együtt. 6 éves volt, amikor visszakerült szüleihez, majd Szombathelyre költöztek. Eleinte tévészerelő vagy pincér szeretett volna lenni. Végül gimnáziumba íratták. 16 éves kora óta jelennek meg versei. A dokk.hu mindenki által írható internetes irodalmi portál alapító szerkesztője. Több kötet szerkesztője. Az Amaro Drom és a Rádió C munkatársa volt. 22 évesen adta ki Cigányidők címmel írt önéletrajzi regényét, melyben a kora gyermekkora történéseit próbálja feldolgozni.

„Nem szeretek cigány lenni, mert olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Amikor verset írok vagy költészetet csinálok, ideg-óráig sikerül erről a géntényről megfeledkeznem. Úgy érzem, műveletlen és izgága vagyok. Mindkettő hasznos dolog. Amikor az emberek magukról írnak, általában a sikereiket emlegetik. Én nem érzem magam azonosnak a sikereimmel. Van viszont két kudarcom, azokra büszke vagyok, mindkettő fiú. Irigylem is őket, mert ők úgy tudnak szeretni, ahogy én szerettem volna egész életemben. Úgy érzem, a világ a szeretet története”

– Jónás Tamás

Felsőfokú tanulmányait a győri Széchenyi István Műszaki Főiskolán, az ELTE magyar-szankszrit szakán és A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán végezte, diplomát nem szerzett. Programozóként is dolgozik, játékprogramként a Demokrácia internetes játék fűződik a nevéhez, melyben a játékosok országot, foglalkozást választhatnak és közösen segíthetik az állam fellendülését. 2002-ben Esterházy Péter adományozta Herder-ösztöndíjjal egy évet Bécsben töltött. A Szépírók Társasága szakmai és érdekvédelmi szövetség tagja.

 

Forrás: Wikipédia