Huszár Lajos

Huszár Lajos kétszer is elnyerte a szakma elismerését. Első Artisjus-díját Passió című művéért, a másodikat pedig Álom-monológok című szerzeményéért vihette haza. Utóbbit Hollós Máté méltatta a díjátadón:

 

„A költőnő, Katona Judit  halálos ágyán átnyújtja a zeneszerzőnek Ezüst magány című kötetét. A zeneszerző, aki korábban kiemelkedő sikert aratott a költőnő férje, Polner Zoltán népi hiedelmeket megéneklő verseire írt Alföldi varázsénekek című ciklusával, négy verset választ ki, de hét tételt ír. A két saroktételben és a középsőben fuvola játszik. Ezek közé illeszti a komponista a két-két dalt.

Csakugyan dalok ezek? Szólóének-tételek, csupán egyben társul altfuvola az énekhanghoz.

„Erős a motivikus kapcsolódás a tételek között, voltaképp ugyanazokra a motívumokra épül mindegyik. Erre hivatkozva mondom, hogy afféle wagneri zenedráma ez, csak épp parányi méretekben. Látszólagos töredezettség mutatkozik a kifejezés érdekében, ezt ellensúlyozom a darab összes tételének tematikai egységével” – vallotta készülő művéről a Muzsika hasábjain folytatott beszélgetésünkben a zeneszerző, aki a fuvolás tételekbe még egy-két ütőhangszer-színt is vegyített.

Az Álom-monológok Katona Judit verseire Huszár Lajos műjegyzékében a 37-ik opusz. Aki nem ismeri őt, ebből a sorszámból pályája felén-harmadán járó korúnak ítélhetné. Holott Huszár már ingyen veszi igénybe a tömegközlekedést. Csak épp kevésszavú. Ahogy egyes költőkre szokták volt mondani: csak a fontos verseit – ő meg fontos darabjait – írja meg. Az Alföldi varázsénekeket ihletetten bemutató Meláth Andrea szívesen vállalta az Álom-monológok közönség elé vitelét is. Mert nehézsége ellenére is szerethető ez a zene. Az ő átforrósított előadásában – oldalán Varga Laura fuvolaművésszel és az ütőket megszólaltató Somorjai Péterrel – a közönség sem tudott szabadulni a mű hatása alól a 2013. évi Vántus István Kortárszenei Napokon, Szegeden.

 

A megfontoltan, csak az elsőrangú ihletet elfogadóan komponáló zeneköltő nem szűkölködik szakmai sikerben. Az Artisjus Az év komolyzenei műve díját is immár másodszor veheti át – ezúttal Álom-monológjaiért – Huszár Lajos”.

 

Hollós Máté