Horváth Márton Levente

Díjazott mű: Scrollin’

Scrollin’ – az angol cím görgetést jelent. „Ezt csináljuk nap mint nap majd’ mindannyian órák hosszat a számítógép előtt: görgetünk a híroldalakon, a közösségi oldalakon, a leveleink között, és miközben azzal áltatjuk magunkat, hogy a tevékenységünk a munkánkhoz kapcsolódik, vagy legalább tájékozódásunkat segíti, valójában nagyon dekoncentrált, meddő, amit csinálunk. Ezek az érzések a Scrollin’ című darabom alapélményei, amelyek épp akkor jutottak eszembe, mikor egy másik darab írása közben vánszorogva haladtam előre a munkámban” – adja tudtul művéről a zeneszerző. 

Ez a 21. századi tevékenység és életérzés fiatal komponistát sejtet. 38 év a mai világban zeneszerzőknél még fiatal. Már nem pályakezdő, de még nem ette meg a kenyere javát, talán úgy is forgathatnók a képet, nem írta meg életműve javát. Mennyiségi javát semmiképp, a minőségi felé annál inkább tart, hiszen 2020-ban az ArTRIUM kortárs zenei rádiós hangversenysorozat megrendelésére komponálhatta a Scrollin’-t. Nagyzenekarra szólt a felkérés, s a témát a szerző úgy ragadta meg, hogy a mű „szerkezete szándékoltan dekonstruktív, ezt a kaotikus, soroló formálást ellensúlyozzák a visszatérő, obszesszív motívumok, amelyekbe a hallgató belekapaszkodhat”. 

Ne riasszuk a darabot még nem ismerő közönséget! A dekonstruktív, kaotikus és obszesszív jelzők nem nehezen fogyasztható zenét rejtenek. Inkább egy igazi szimfonikus zenekari faktúrában gondolkodni képes alkotó sikeres próbálkozását a meddő görgetés ábrázolására, bírálatára. Olyan zenét, amelyre az Artisjus Az év komolyzenei műve díját ítélhette oda a zeneszerzőként és orgonaművészként egyaránt kiváló Horváth Márton Leventének.

 

A laudációt írta: Hollós Máté

Fotó: Felvégi Andrea