Horváth Attila

Az Artisjus szövegírói életműdíját az idén Horváth Attila kapja, aki több mint három évtizedes szövegírói teljesítménye alapján a magyar nyelvű rockzene legnagyobb mesterei közé tartozik. A rockzenéhez kötődő életformák hiteles képviselőjeként költői és filozofikus dalszövegei legendás produkciók számára jelentettek szellemi és érzelmi hátteret. Horváth Attila dalszövegeire épült többek közt a Taurus, a Piramis, a Korál, a Bojtorján és olyan előadók lemezei, mint Cserháti Zsuzsa és Horváth Charlie.

A ’60-as évek végén a Soul Bridge nevű amatőr együttesben kezdett, majd szövegíró lett. Dalai közül néhány, mint például a Kívánj igazi ünnepet, tinédzser-himnusszá vált.

 

Bródy János