Gyulai Gaál János

A Rádió folyosóján, stúdióiban, a Pagodában találkozni lehetett Fényes Szabolccsal, Bágya Andrással, Behár Györggyel, lopva benézhettünk Körmendi Vilmos, Balassa P. Tamás hangszereléseibe. Mindegyiküknek hálás vagyok, de akinek a társaságát leginkább kerestem, az Gyulai Gaál János. János a Rádió szimfonikus könnyűzenei osztályát vezette. Nem a szokásos utat járta: a táncdal csak kis része volt életének. Szerzői vénája kimeríthetetlen: Concerto hárfára, Duó hegedűre, gordonkára, Consonata, Hegedűverseny, Zongoraverseny, Pisztráng-változatok. Hárman Párizsban. Kol Nidre. Kérem, hallgassák meg Kék rapszódia átiratát, aztán el lehet merengeni: mit szólt volna hozzá Gershwin? Filmzenék, amik mind önálló alkotások. A gyönyörű János vitéz. Az utóbbi években korát meghazudtoló alkotókedv jellemzi. Olyan kiemelkedő ifjú művész, mint Rohmann Ditta adja elő műveit, de a mi korosztályunk, Sebestyén Ernő is folyamatosan keresi az alkalmat, hogy Gyulai Gaál műveivel tündökölhessen. Évekig foglalkoztatták Németországban, ahol szerzőként, karmesterként működött, de el is zongorázta darabjait, ha kellett.

Gyulai Gaál János volt az is, aki megkereste a hazai szimfonikus zenekarokat, hogy előadásra felajánlja saját és kortársai könnyűzenei műveit.

Kedves János! Tudod jól, hogy a szemérem visszatart némely jelzőktől, de remélem erőt ad Neked az a szeretet, amely kimondatlanul is árad feléd valamennyiünkből! Ennek szimbóluma az Artisjus életmű-díj!

Wolf Péter