Földes László Hobo

Hobo már kétszer vihette haza az Artisjus-díjat. 2010-ben az év szövegírójának járó szobrot, öt évvel később pedig életműdíjat kapott.

A 2010-es díjátadón Bródy János így méltatta a művészt:

„Földes László, akit Hobo néven tisztel a rockzene világa, sokféle elismerést kiérdemelt már meglehetősen rendhagyó művészi pályafutása során.

1978-ban alapította a róla elnevezett Hobo Blues Bandet, és 1980-ban jelent meg első nagylemezük Középeurópai Hobo Blues címmel. Már ekkor kiderült, hogy Földes László szövegei adják a produkció jellegzetes középeurópai ízét az egyébként nagyszerű zenészek által interpretált blues muzsikának. Ezek a költői képeket sem nélkülöző erőteljes dalszövegek végigkísérték Hobo zenei pályafutását és hűen tükrözték az út szélére szorult társadalmi rétegek érzéseit és gondolatait.

Hobo művészetét és a magyar rockzenében betöltött szerepét már sokan és sokszor elemezték, ez alkalommal azonban nem a többszörösen összetett jelenséget, hanem a legutóbbi nagylemezen megjelenő szerzői minőséget szeretnénk elismerni. A Circus Hungaricus szövegei pontosan és erőteljesen szólnak arról a világról, amelyben létrejöttek, és a nemzetközi zenei formákat mélyen magyar tartalommal töltötték fel. A dalok egymásra épülése és átgondolt szerkesztése az utóbbi időkben fájdalmasan ritka concept alkotáshoz vezetett, melynek jelentősége messze kiemelkedik a forgalomba került produkciók sorából. Ez az album nemzedéki önvizsgálat és társadalmi helyzetjelentés egy önmagához és elveihez hűséges öreg rocker szemével, aki bohócnak álcázza magát, hogy bölcsen kimondhassa: „a sikernek nem titka, hanem ára van”.

Földes László ezt az árat már többszörösen megfizette, most megpróbáljuk azzal zavarba hozni, hogy átadjuk neki az év legjobb szövegírójának járó Artisjus-díjat”.

Bródy János

Laudáció 2015-ben (Victor Máté):

„Ha egy 70 éves művész életművéről van szó, lehetne bőven sorolni az adatokat, műveket, eseményeket. Hiszen annyi minden történt ebben a 70 évben. Lehetne mondani nagy számokat, amik indokolnák Hobó felvételét akár a rekordok könyvébe is.

Persze, készülve e mai ünnepségre, én is megnéztem, mit ír róla például a Wikipédia. Hát valóban lenyűgöző. Aki szeretne ámuldozni, ajánlom, bátran olvasgassa! Én most ezt nem spórolom meg senkinek. De bevallom, magam is ámuldoztam; te jó ég! Mennyi mindent csinált, mennyi mindenben volt benne Hobó…?! Filmek, egyre inkább színház, könyvek, rengeteg fordítás…! És mi mindenről nem is tudtam, pedig – túlzás nélkül mondhatom – gyermekkoromtól figyelhetem életpályáját! (Hiszen születési dátumunk közt két hétnyi különbség sincs, és gyermekként kertszomszédok voltunk a Kissvábhegyen. Elemibe is együtt kezdtünk járni a Csemegi utcai iskolába 1951-ben.)

De most adatok sorolása helyett inkább egy szubjektív gondolatot próbálok e jeles alkalom ürügyén megfogalmazni.

Hobót elsősorban azért tisztelem (és irigylem), mert ő az életre szóló nonkonformizmus megtestesülése. A 60-as években felnőtté cseperedett, úgynevezett „Nagy Generáció” akkoriban mást nem is választhatott. Amikor még a mindennapi életünkben is jelen volt a rendszer nyílt diktatúrája, és szenvedni lehetett a kádári kispolgári világ nyomasztó kisszerűségétől. Ez a közeg egy fiatalember számára cseppet sem volt vonzó, az ettől való elszakadás vágya mindnyájunkban munkált. De többre nemigen futotta, minthogy kezdtük növeszteni a hajunkat, próbáltunk farmernadrágot szerezni, és szinte titokban hallgattuk a beszivárgó angol beat-zenét. (Hobó főleg a Rolling Stones-t.) Azt a zenét, mely a „bomló nyugati kapitalizmus” ugyancsak nyomasztó kispolgári világa ellen lázadt – természetes, követhető mintát adva. Aztán – aki nem lécelt le – mind megkötötte a maga kis kompromisszumát. Igyekeztünk a helyünket kikönyökölni. Kivéve Hobót! (Milyen jellemző a név is. A csavargó, a nyughatatlan kívül maradó.) Ő soha nem adta fel nonkonformizmusát. Megmaradt lázadónak. Ha kellett, vállalta az elutasítást, a betiltást, a kirekesztést is. Vállalta, hogy szókimondása miatt sokáig nem kapott lehetőséget. De alakoskodni, hazudni mindig képtelen maradt. Így vált generációnk élő lelkiismeretévé. Aki folyamatosan, máig is emlékeztet megalkuvásainkra.

Mivel az ARTISJUS elsősorban zeneszerzői és szövegírói jogokkal foglalkozik, az életműdíjat – nagyra értékelve az előadóművészi pályát is – főként annak a kb. 200 dalnak ítéltük, melyben benne van az elmúlt fél évszázadunk minden szépsége és nyomorúsága. Köszönjük, Hobó, hogy helyettünk is megfogalmaztad!”.

Victor Máté