Földényi F. László

Díjazott mű: A melankólia dicsérete
Kiadó: Jelenkor

Díj: Artisjus Irodalmi Díj – ESSZÉ, KRITIKA kategória

A melankólia dicsérete című esszékötet szerzője, Földényi F. László könyve címalakzatával nemcsak megidézi a melankolikus Luther kortársaként alkotó humanista, Rotterdami Erasmus művét, A balgaság dicséretét – és általa talán az európai kultúra egészét –, de témájában visszanyúl egykori értekezéséhez, az először 1984-ben megjelent Melankóliához, amelyről Nádas Péter azt bátorkodta mondani Mélabú című esszéjében, hogy szerzője maga sem lehet más, mint gyakorló melankolikus.

Nos, a melankóliát, vagy legalábbis annak szóba hozatalát gyakorló Földényi újra közvetlenül beszél a melankóliáról, amennyiben a nyitó- és zárófejezetek kendőzetlenül személyes keretébe (A kezdet: Hanyatt fekve – A vége: Két szempár) ágyazza füzérszerű okfejtését, amely jórészt a melankólia vizuális ábrázolásának nagyon különböző példáit járja körül – a kortárs képzőművész Anselm Kieferről szóló fejezetben például így: „Olyan a melankólia, mint Dürer polihedronja. Feldolgozhatatlan, hatalmas kődarab. Magyarázhatjuk, értelmezhetjük, de végső soron mégis megemészthetetlen, bekeríthetetlen. Ellenkező perspektívából engedi látni a világot. Ez a halál perspektívája.” És ugyanitt olvashatjuk a könyv egyre jobban felerősödő, ama bizonyos „ellenkező perspektívából” eredő szólamát: „A szenvedő ember (…) anakronisztikus a mai civilizációban (…): puszta lényével megzavarja a metafizika tagadásának nagy össztársadalmi játékát.” A magukkal ragadó műelemzések szilárd, mondhatni monolitszerű alapzatot képeznek ahhoz, hogy a kötet szerzője a melankólia dicsérete után kellő érvénnyel tudja elmarasztalni korunk kiszámíthatóan kellemes művészetét.

A művészetértelmező Földényi melankóliája leginkább abból fakad, hogy már nem Az éjszakát filmező Antonioni, hanem A nagy szépséget kiteljesítő Paolo Sorrentino korában, azaz nem a fésületlen Joseph Beuys, hanem az „áramvonalas” Bill Viola korában kénytelen fogalmazni – nietzschei értelemben – korszerűtlen gondolatokat. És ezekre a gondolatokra nagyon érdemes odafigyelnünk.

Írta: Bazsányi Sándor

Fotó: Hámori Zsófia