Pályája 1968-ban a TV. Ki Mit Tudjában kezdődik, ahol első díjat nyer „Csavard fel a szőnyeget” c. dalával. Az azóta eltelt csaknem 40 év alatt 27 albumot adott ki, sikert sikerre halmozva. Fellép az országban szinte mindenütt, kultúrházakban, színházakban, sportcsarnokokban, és ami csak igazán keveseknek jut ki, – a Népstadionban 100 ezer ember előtt. Legendás együttese a „Hungária” óriási siker. Koncertjeik egyedülálló színpadi show-val párosulnak, lemezeladásaik minden elképzelést felülmúlnak. Csak néhány példa a számokból: a „Rock’n Roll Party” 600 ezer, a „Hotel Mentol” 600 ezer, az „Aréna” 200 ezer, a Népstadion koncertlemeze a „Micsoda Buli” 400 ezer, a „Szív, Zene, Szerelem” 380 ezer példányban kelt el. Mintegy beteljesedésként az 5 milliomodik eladott lemez után gyémánt lemez tulajdonosává válik. Talán egy kezemen meg tudom számolni, hányan vannak e kis országban, akik túl vannak 5 millió eladott lemezen. Több évtizedes szerzői munkássága alatt gazdag és kreatív fantáziával sajátos világot teremtett, a „Rock and Roll” műfajának egyéni hangú hazai képviselőjévé vált. Több fiatalt indított el a pályán, úgy is mondhatnám: akibe életet lehel működni kezd. Önéletrajzi ihletésű zenés játéka a „Made in Hungária” is túl van a 200.-ik előadáson. Közönsége máig kitart mellette és karácsonyi koncertjei – minthogy Fenyő nélkül nincs Karácsony – esemény számba mennek Nagyon szép és gazdag életmű – gratulálok.
Malek Miklós