Dévényi Ádám

Dévényi Ádám az egyik legnagyszerűbb dalszerző és előadó volt. Szerzeményeiben költői minőségben szólt közéletről és egyéni sorsokról.  A zajos, hangos sikernél biztos, hogy értékesebb a halkabb, de örökké tartó dalok művek megalkotása és előadása. Ádám ezt az utat járta. Míg körülötte jöttek-mentek a zajnokok, Ő dalnokként csendben végigjárta a neki szánt utat és alkotott, dalolt, amíg egészsége engedte.  A tányérsapkás rövid nadrágos fiúból, „ahogy magát említi egy dalban” hamar színpadi ember lett. Már tizenévesen saját dalait játszotta és fellépett a Vízöntő és a Vasmalom zenekarokkal. Később a Rolls Frakció és a Bikini is feldolgozott tőle dalokat, „Adj helyet magad mellett, Közeli helyeken” melyek a 80-as évek legnagyobb slágerei közé kerültek.  A színházi zenék írásától a könnyűzenei koncertekig szinte mindent kipróbált.

Nehéz Ádámról prózában beszélni, verseit elemezni, vagy pályafutását méltatni. Annyira különleges ember volt, hogy csak az érti, aki meghallgatja dalait, vagy elolvassa verseit. A versek elérhetők az Átmeneti kabát, dalszövegek időrendben című verses kötetben.

Életének fontosabb zenekarai, lemezei: A nyolcvanas években Trunkos Andrással megalapították az Átmeneti Kabát formációt majd ők ketten Postássy Julival kiegészülve 1986-ban egy nagylemezt is kiadtak a két világháború közötti depressziós szerelmes sanzonok feldolgozásaiból. Első saját lemeze 1990-ben jelent meg „Adj helyet” címmel. Ezen a kazettán összegyűjtötte addigi legsikeresebb dalait, ami a magyar pop történet egyik remekműve. A mindennapi éjek szintén remek munka, amit számos egyéb félhivatalos kiadvány követett. 2008-ban egy jól sikerült rockosabb anyag látott napvilágot tőle már Dévényi Ádám és az Átmeneti Kabát néven. Közben a kaposvári színházban zeneszerzőként dolgozott.

Különleges ember volt különleges képességgel. Hiányát sokáig fogjuk még érezni.

Pályafutásának elismeréséül az Artisjus post hummus az év szövegírója díjat adja Ádámnak.

Írta: Németh Alajos

Fotó: Fegyverneky Sándor

Kedves Partnerünk!

KARBANTARTÁS MIATT JANUÁR 25-ÉN, SZOMBATON 20 ÓRÁTÓL ONLINE RENDSZEREINK (SZIR, AOR) NEM LESZNEK ELÉRHETŐEK. AZ ONLINE ÜGYINTÉZÉS VASÁRNAP REGGEL 8-kor INDUL ÚJRA.

Megértését és türelmét köszönjük!