Cselényi Béla

Díjazott mű: Órajáték Bronzapával
Kiadó: Parnasszus Könyvek

Díj: Artisjus Irodalmi Díj – KÖLTÉSZET kategória

A 2020-as Artisjus-díjat a kuratórium vers-kategóriában Cselényi Béla erdélyi származású költő Órajáték bronzapával című verseskötetének ítélte. A kötet az utóbbi szűk évtizedben keletkezett versekből nyújt ízelítőt – hiszen tudjuk, Cselényi Béla minden könyve amolyan betakarítás és szeszélyes ihletvonulatokat villantó metszet, válogatás. De mondhatnám azt is, hogy a súlyos és súlytalan pillanatokban fakadt szösszeneti remekművek, a szerénység, az irónia és a bujdoklás álcájában megjelenő mutatványok sorozata minden kötete – így ez is. Ha azt mondom, hogy a poszt-avantgard költészet árnyékkedvelő alakja ő, talán nem tévedek. Ha ízlésének és alkotási gyakorlatának magyar ősapja Kassák Lajos egy bizonyos „ószövetségi avantgard” teremtő értelmében, akkor Cselényit egyfajta „újszövetségi posztavantgard” képviselőjének nevezhetjük: művészete egyszerre érint efemer és örökkévaló témákat, s ugyanolyan játékos-humoros, ámde komolyabb gesztusokkal fedi fel magát. Formabontó, ugyanakkor formahű, egzisztenciális állításokat fogalmazó és mégis minden túligényességet mellőző, olvasót komolyító, egyúttal felderítő költői beszéd ez, amely nem egyes darabjaiban, hanem egész attitűdjében teremti csak meg a jelentőség alakzatait.

Cselényi Béla 1955-ben született Kolozsváron, ott végezte iskolát, 1987-ben költözött Magyarországra. Kora gyermekkorától ír, az Órajáték bronzapával a tizedik kötete. Mintha a láthatatlanságra született volna: csak a makacs felfedezőknek mutatkozik meg, akik hajlandók felhágni verbális költői anyagának csúcsaira, különleges szótársításainak bozótosába, színesen-szokatlan szökkenő képzeletének színhelyeire. Ahogy egyik versében írja: „Sehol sem vagyok.” Ugyanakkor azt hiszem, igenis sok helyen van, hiszen életünknek egyre több vonatkozásáról ejt szót egyre véglegesebb igyekezettel. Amolyan egyedül való városi nomád ő, aki keserűségek közt is derűre tudja hajlítani a szívét. És verseiben sok mindent meg tud nevezni, ami másnak szóval elérhetetlen. Lehet, hogy – ahogy Esterházy Péter mondta – láthatatlan költő. De annyi már ma is bizonyos: költői életművét nem láthatatlan tintával írta. Mintha folyton betömködné a múltban tátongó űrt, és verseiben átlátna a jövőbe. Mert derűje jövőt ígér, távlatot nyit, segít élni.

A laudációt írta: Báthori Csaba

Fotó: Somay Márk