Kevés olyan zeneszerző élt közöttünk a 20.század második felében, akit szinte kivétel nélkül mindenki szeretett és becsült. Bozay Attila ilyen volt, ezért halála minden kollégáját mélyen megdöbbentette és elszomorította. A felé áradó szeretet és megbecsülés egyik oka az a példás komolyság volt, ahogy zeneszerzői munkájához és küldetéséhez viszonyult. Ezt méginkkább felnagyította az a heroikus erőfeszítés, amivel szinte élete utolsó pillanatáig dolgozott operáján, Az öt utolsó színen. Nem lehet nem észrevenni azt a tudatosságot, amellyel Bozay saját zeneszerzői habitusához Madách színművét, a magyar irodalomban az egyetemes emberiség legfontosabb sorskérdéseit legkíméletlenebbül boncoló drámát, Az ember tragédiáját választotta. Nem lehet eléggé dícsérni azt a dramaturgiai tudást, amellyel a drámai mű legkiélezettebb utolsó öt színét választotta librettóul. És nem lehet nem fejet hajtani a zeneszerzői tudás előtt, amellyel az azzal egyenértékű zenét megkomponálta.