Borlai Gergő

Borlai Gergő díjazása kapcsán, azt hiszem végleg le kell számolnunk itthon is azzal a régi rossz viccel, mely szerint „a dobos a zenész legjobb barátja…”. Mára a dobosok részéről nemzetközi tekintetben is komoly szerzői munkák látnak napvilágot, ezek közé tartozik a „The Missing Song” című album, melyen kivétel nélkül mindent dalt Gergő jegyez. 

Bár róla első sorban a brilliáns technikával megáldott, csodagyerekként indult dobos fenomén jut eszünkbe, de az évek alatt szerzői énje felfejlődött hangszeres előadói kvalitásai mellé. 2020-as munkája nem érdemtelenül lett Grammy-díjra és Fonogram-díjra is jelölve. 

Valóban a nemzetközi trendeknek és a modern követelményeknek megfelelő, vérbeli jazz-rock album született, olyan dobos ikonok által ihletett kompozíciók, akik közül többen maguk is szerzők évtizedek óta. Ha számba vesszük e zenei szcéna történetéből a mérvadó, vagy épp úttörő zenekarokat, mint a Mahavishnu Orchestra vagy a Wheather Report, találkozhatunk Gergő albumán is inspirációs forrásként Billy Cobham és Peter Erskine nevével. A ’70-es évekig visszanyúlóan, a jazz nemzetközi történetéből ihletettséget merítve Gergő is becsatlakozik ebbe a zenei folyamatba és minden szakmai felvértezettségem tudatában bátran ki merem jelenteni, hogy mind a kompozíciók színvonalában, mind a dobolás tekintetében el is érte, vagy éppen meg is haladta már az elődöket. Az albumon található, különböző hangulatú 9 track közül számomra a Dennis című, Dennis Chambersnek dedikált dal lett a kedvencem. Itt olyan színes zenei ötletekkel találkozhatunk, töredezett groove-ok, metrikai modulációk, szokatlan tempó és sound váltások, amelyek világossá teszik, hogy ez bizony rengeteg kreativitással létrehozott nagyon is friss, mai zene. 

Minden bizonnyal, a 2020-as év a pandémia miatt nem volt a legtermékenyebb esztendő, sokan meg kellett, hogy küzdjünk a helyzet okozta apátiával, de Gergő múlt évi teljesítményén mégis azt érzem, hogy ereje teljében és kirobbanó alkotó kedvében volt mikor ezeket a zenéket létrehozta. Méltán kapja meg tehát az év könnyűzeneszerzője címet, melyre joggal lehet nagyon büszke. 

 

A laudációt írta: Bágyi Balázs

Fotó: Dobos Tamás