Bene Sándor

Díjazott mű: A harmadik szirén – Zrínyi Miklós költészete

Kiadó: Osiris Könyvkiadó

Díj: Artisjus Irodalmi Díj – TANULMÁNY kategória

Ez a könyv az Osiris és a Gondolat közös kiadványaként jelent meg az Osiris Irodalomtörténet című sorozatának Monográfiák című alsorozatában, 2021-ben – valójában 2022-ben, mert csak attól kezdve jelent meg a könyvesboltokban. (Feltétlenül meg kell említeni azt is, hogy a mű a Károlyi Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának kutatási projektje részeként jöhetett létre.) A szerző eddig közel negyven könyvet, tanulmányt, szövegkiadást (stb. stb.) szentelt Zrínyi Miklós és Péter történelmi tevékenységének, illetve a fivérek magyar és horvát költészetének. Az egész, igencsak kiterjedtnek mondható Zrínyi-szakirodalmat feldolgozta, és történetileg felhasznált belőle mindent, ami hozzájárulhatott az ő egyértelműen újnak, eredetinek és meggyőzőnek tartható Zrínyi-képének kialakításához. Ezzel mintegy folytatja és igazolja Arany János – sajnos befejezetlenül maradt – akadémia székfoglalójának befejezetlen tételét, mely szerint Zrínyi valóban irodalmi nagyság, akit nem szégyen Tassóval összehasonlítani! Ráadásul a monográfia megrajzolja azt az utat is, amely Aranyt elvezethette a saját zseniális felismeréséhez, vagyis azt, hogy képes volt együtt hasznosítani a magyar Zrínyi-interpretáció két, egymástól igencsak különböző alapító atyjának, azaz Kazinczynak és Kölcseynek a Zrínyi-értékelését. Azaz: Bene Sándor súlyos érvekkel bizonyítja, hogy Zrínyi részese volt a kor legmodernebbnek számító világirodalmi kísérletének, vagyis annak, amit a komparatisztikában is csak legutóbb újra felfedezett Marino nevével lehet jelölni (és itt Kazinczy érdeklődése mutatott neki utat), és egyúttal osztotta a bibliai alapon a középkortól kezdve módszeresen kialakított jelképes narrációt a magyar nemzet bűnéről és bűnhődéséről (itt pedig természetesen Kölcsey volt a „szakember”).
A könyv példamutató módon gazdaságos, hiszen hatalmas terjedelme mellett sem óhajt teljes monográfia lenni, noha természetesen tisztában van azzal, hogy a teljes Zrínyi-képhez hozzátartozik prózájának elemzése is (a szerző nyilván már készül is erre a munkára). Példát mutat abban is, hogy miképpen lehet az összehasonlító irodalomtudomány eszközeivel élni a nemzeti irodalmi nagyság bemutatására: hiszen két olyan kiváló költőt, illetve műfordítót nyert meg az olasz és latin, eddig le nem fordított költemények magyarítására, mint az azóta tragikusan elhunyt Szkárosi Endrét, illetve Csehy Zoltánt. A díjazott mű tehát ugyanúgy magyar- és világirodalmi, mint a tárgyalt téma.

A laudációt írta: Szörényi László

Fotó: Labancz Viktória