Beck András

Díjazott mű: Szakítópróba (Karinthy, a Nihil és akiknek nem kell)

Kiadó: Szépmesterségek Alapítvány, Műút-könyvek

Olyan sokan megmondták már, hogy mi az esszé lényege. Vagy, hogy milyen a jó esszé. Tulajdonképpen ahány jó esszé, annyi érvényes esszéfogalom. Most például én is hoznék egyet. Vagy többet. Több egyet. Az esszé összeköt műértelmezést és művészetbölcseletet – ahogyan Beck András teszi Karinthy Frigyes Nihil című versének bőséges körülbeszélése során. Az esszé átjár az egyik területről a másikra, másikról a harmadikra, harmadikról a sokadikra – ahogyan Beck kószál irodalom- és művészettörténet, irodalomértés és művészetelmélet, szépirodalom és képzőművészet, modern és még modernebb művészetek között. Az esszé összehozza a különbözőképpen távoli rokonokat – ahogyan Beck tereli egymás mellé a frivol Karinthyt és a hóttkomoly Babitsot, vagy a vérbőn nihilista Petrit.

Az esszéíró csodálkozva kérdez és kérdezve csodálkozik. Karinthy szívbéli barátjának, Kosztolányinak a versikéjét ideferdítve: „Csodálkozol a nihihilistán, / s nem érted? / Gondolkozzál az okain is tán – / s megérted!”

Nincs megoldás, mert nincs probléma – Hogy díjazottunk legelső, 1992-es esszékötetének címében az egymást semlegesítő két „nincs” miféle nihilizmusnak számít: nem tudom. Mindenesetre a záróesszé egyik oldalpárjának fényképein egymás mellett látjuk a tükrökben megsokszorozódó (megötszöröződő) Karinthyt és Marcel Duchamp-t (ami összesen tíz). Az irodalmi nihilistát és a képzőművészeti dadaistát. Beck azóta tovább finomított a tükörszerkezeten, illetve tovább tükrözte annak irodalmi oldalát a Szakítópróbában, amelynek első fejezetében azért felbukkan alkalmi vendégként a másik nihilista, a hagyományos művészetfogalom érvénytelenítője is. Ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám: kiváló könyvünk elmés szerzője megnyugtatóan rehabilitálta a Nihilt. Tartósan rendbe tette Karinthy versének legtágabb értelemben vett környezetét. Tényleg életre keltette az olykor Lázárként szunnyadozni tűnő Karinthyt. Érvényes jelentést adott a „nihil” szónak. Ami nem semmi. Díjat érdemel.

Bazsányi Sándor