Bánkövi Gyula

Az Artisjus-díjat a szerző A szél virágai című műve elismeréseként kapta.

1966. július 22-én született Dunaújvárosban. Zenei tanulmányait édesapja, Bánkövi András vezetésével kezdi – zongorázni tanul. A zeneszerzés szak elvégzése után ugyanott posztgraduális képzésben zenei rendezést és szerkesztést tanul. Ezután, huszonnyolc évesen kerül a Magyar Rádió Bartók Főszerkesztőségébe. A rádióban eltöltött évek során volt forgató, zenei rendező, speciális sorozatok szerkesztője, műsorvezető, programszerkesztő. Jelenleg a Hang-fogó, az Ars nova és az Ars acustica című műsorok szerkesztője. Első zeneszerzői sikerét még főiskolásként aratja: Hidrofónia című elektroakusztikus kompozíciójával elnyeri a „Vízért” zeneszerzőverseny első díját, majd a Magyar Rádió zenei versenyének díját. 2000-ben Ezüstszárnyú lepkék című darabjáért megkapja az Istvánffy Benedek díjat. E mű ugyanebben az évben sikerrel szerepel a Tribune Internationale des Compositeurs seregszemlén: 28 ország rádióállomása sugározza. Az évek folyamán számos kisebb verseny díjazottja, így a Liberális Szegedért Alapítványé (Küzdelem), vagy a Kecskeméti Kodály Zoltán Zeneszerzőversenyé (Hétpúpú zivatar). 2003-ban Accord(ion) concertója II. helyen végez az 50. Tribune Internationale des Compositeurs seregszemlén. Művei világszerte szerepelnek koncertek, fesztiválok, rádióállomások műsorán. 2004-ben Erkel-díjat kap. 2006 szeptemberében elkészül a magyar kortárszene első hazai 5.1-es stúdiófelvétele Les fleurs du vent (A szél virágai) című nagyzenekari művéből. A kompozíció a következő évben elnyeri az Artisjus Év Zeneműve díját, valamint a Tribune Internationale des Compositeurs seregszemlén a javasolt művek kategóriájába választják. 2008 nyara óta elektroakusztikus kompozícióit saját stúdiójában készíti.

Forrás: MR3bartok.hu