Balla Zsófia
Balla Zsófia költő 1949-ben született Kolozsváron. A kolozsvári George Dima Zeneakadémia tanári szakán szerzett diplomát, 1972 és 1985 között a kolozsvári rádió magyar nyelvű adásánál dolgozott zenei szerkesztőként. 1985 után különféle romániai magyar nyelvű lapoknál dolgozott (Előre, Családi Tükör, A hét). 1993 óta Budapesten él.
Művei: A dolgok emlékezete (1968); Apokrif ének (1971); Vízláng versek (1975); Második személy (1980); Kolozsvári táncok (1983); Hóka fóka fióka (gyerekversek) (1985); A páncél nyomai (1991); Egy pohár fű (1993); Ahogyan élsz (1995); Triangulum, avagy száz ördög közt három szentek (verses bábjáték) (1997); A harmadik történet (2002); A nyár barlangja (2009)
Fontosabb díjak:
1983 és 1991 – A Román Írószövetség Díja
1995 – A Soros Alapítvány életműdíja
2001 – Magyar Irodalmi Díj
Balla Zsófia A nyár barlangja című, (gyerekverseit is beleszámítva) tizenkettedik verseskötete, egyszerre eddigi eredményeinek összegzése és jelentős továbblépés pályáján.
Balla Zsófia költészetét kezdettől termékeny ellentmondások feszítik. Indulásakor, erdélyi magyar költőként, majd áttelepülve, lírája kiteljesedésekor nemcsak metaforikus, hanem nagyon is valóságos határhelyzetben szólal meg. A szó és csend kettősségének, a megszólalás és elhallgatás ellentmondásának drámai határhelyzetében.
Új verseinek egyik legfőbb témája a veszteség: a halál, a barátok elvesztése, barátságok megszűnése, az elvont értékvesztés, amely önmagától távolítja el az embert, a soha meg nem talált én paradox önvesztéséhez vezet.
Balla Zsófia versei nem simulnak a kortársi uralkodó megszólalási módba: versei nem hangsúlyozzák a nyelvi önreflexivitás stílusjegyeit, szójátékokkal szinte egyáltalán nem él. Tudatosan felfüggeszti nyelvi kételyeit, de mintegy ennek ellensúlyozására kompozícióit nem egyetlen mag köré szervezi. Versei többközpontúak, vagy esetleg központ nélküliek, azaz a hiányt teszik központjukká. Ez kétségkívül nagy figyelmet követel az olvasótól, de egyben folyamatosan dialogizál vele. A vers szövegét olyan kitűntetett szellemi térnek tekinti, amelynek kompozíciója zárt, de nyitott a párbeszédre. Legfőbb törekvése, hogy visszaadja a szavak megtépázott méltóságát, új kötetében poétikailag is izgalmas újításokat hozott.
Ferencz Győző