Várady Szabolcs

A József Attila Gimnáziumban érettségizett 1961-ben, utána a Szépirodalmi Könyvkiadónál volt korrektor 1961-65-ben. 1969-ben magyar nyelv- és irodalom szakos tanári diplomát szerzett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán, 1969-től 2005 végéig a főleg külföldi irodalmat megjelentető Európa Könyvkiadónál dolgozott, 1971-ig mint kézirat-előkészítő, azután mint felelős szerkesztő, 2002-től mint főszerkesztő. Emellett 1989 óta a Holmi című, már a rendszerváltás jegyében induló és hamar tekintélyessé váló új irodalmi folyóirat versrovatát szerkesztette, és a lap utolsó évében, 2014-ben ő volt a megbízott főszerkesztője is. Írt tanulmányt, kritikát és számos színpadi produkcióhoz dalbetéteket, valamint operalibrettót (Vajda János: Leonce és Léna, 1999, Karnyóné, 2007, Don Perlimplín és Don Cristóbal, 2013 ). Két vékony verseskötet után 2003-ban, hatvanadik születésnapjára 566 oldalon, A rejtett kijárat címmel egybegyűjtötte „komoly” verseit, legjobb versfordításait, prózai írásait (kritikák, tanulmányok, verselemzések, emlékezések stb.) és humoros, alkalmi, „light” verseit. (Ő szerkesztette és részben írta az első magyar limerick-antológiát.)

Legtöbbet angolból fordított, verset, drámát, értekező prózát.

2004 óta rendes tagja a Széchenyi István Művészeti Akadémiának. 2012-ben beválasztották a Digitális Irodalmi Akadémiába.

Költészetét egyik kritikusa, Margócsy István így jellemezte: „E költészet mozgatóerejét mindig is az analitikus látásmód finomsága és élessége biztosította: Várady kicsiny dolgokat tesz mindig versének kiindulópontjául, kegyetlenül körbejárja őket, elemeire szedi szét mindazt, amit első pillanatra egyben láttatott – s aztán, majdhogynem klasszicista versszerkesztési stratégiával vagy trükkel, úgy tágítja ki kicsinynek koncipiált versének horizontját, hogy aki akarja, akár még tanulságot is találhat bennük. Várady az elsők között volt, akik programszerűen is le akarták bontani a költő társadalmi szerepvállalásának hagyományos magasztosságát s ’természetes’ emberfelettiségét, s a költészetet, különleges jellegének megőrzése mellett is, a személyes életproblémák kiélésének és kimondásának ’mindennapi’ terepeként fogalmazták meg.”

(Forrás: Wikipédia)