Dobszay-Meskó Ilona

Dobszay-Meskó Ilona Egyenes labirintus című műve Pilinszky János azonos című versére készült. A paradox költői kép – az egyenes labirintus – azt sugallja, hogy a keresés útja nem feltétlenül a tévelygésé: az életünk labirintusa lehet megtorpanásokkal és újraindulásokkal tagolt, mégis folyamatos és célokat követő vándorlás. Pilinszky a vers végén így ír: az út nem más, mint egy olyan forró folyosó, „melyben mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.” Dobszay-Meskó Ilona zenéje ennek a különös feszültségnek ad hangot. A kompozíciót szinte megszakítás nélküli mozgás jellemzi: a hangzás folyamatos áramlása, a sűrűsödő és ritkuló zenei energiák alakítják ki a zenei folyamat ívét. A zenekari szólamokban állandóan változik a hangzó tér: hol szűkül, hol tágul, máskor mélységek és magasságok jelennek meg benne. Ebben a változó közegben jelennek meg a kórus szólamai, amelyek a magányos embert
jelképezve járják végig Pilinszky labirintusát. Ebben a zenében a labirintus nem bolyongás, hanem út: egy irány, amely szűkülve és sűrűsödve vezet tovább — talán éppen a szabadság felé. A férfikarra és vonószenekarra írt mű ősbemutatója 2025 áprilisában hangzott el a Pesti Vigadóban, a Magyar Nemzeti Férfikar és a Danubia Zenekar előadásában, Riederauer Richárd vezényletével.

A laudációt írta: MÓZES-SZITHA TÜNDE