BIBLIOGRÁFIA - BIBLIOGARPHY

- KI KICSODA A MAGYAR ZENEÉLETBEN? Zeneműkiadó Bp. 1988.
- MAGYAR SZÍNHÁZMŰVÉSZETI LEXIKON Akadémiai Kiadó Bp. 1994
- MAGYAR TÁNCMŰVÉSZET 1990-TŐL 1995-IG Planétás Kiadó Bp. 1996
- BUDAPEST KÉZIKÖNYVE 1. KÖTET Ceba Kiadó Bp. 1998
- NÉMETH AMADÉ: A MAGYAR OPERA TÖRTÉNETE Anno Kiadó Bp. 2000.

DISZKOGRÁFIA - DISCOGRAPHY

- KORTÁRS MAGYAR LITURGIKUS ZENE
(CONTEMPORARY HUNGARIAN LITURGICAL MUSIC)
Hungaroton HCD 31770 1998 link

KRITIKÁK - REVIEWS

"...Tóth Armand keze alól andalító dallamok hangjai csendülnek fel. Könnyed futamok, semmi mesterkéltség, már az első taktusokkal megfogja a közönséget. Kitűnően kíséri énekeseit s vezeti a fülbemászó muzsikát."
Somogyi Néplap 1986

"...A karmester Tóth Armand biztos kézzel irányította a zenekart. A művet élő, eleven, kifejező előadásban tárta elénk. Homogén vonóshangzásra törekedett, kitűnően kidolgozta a fúvós-szólókat. Az egész hangversenyen a zene szolgálatában állt, mentesen minden "pultvirtuozitás"-tól. Technikája pontos és világos, zenei tolmácsolása plasztikus és jól követhető. ..."
Bote von der Ybbs unabhängige Wochenzeitung /A/ 1987

"Walzermelódiák és szikrázó Anna-polka a Bp.-i vendégkarmester a Baienfurt Musikverein élén. ... a karmester virtuóz technikai tudásával és az indulóritmusok, walzermelódiák zenekari passzázsaival sokáig emlékezetes marad."
Schwäbische Zeitung /D/ 1989

"Groningenbe utazott a budapesti Vörösmarty Művelődési Ház koncert-fúvószenekara. A Tóth Armand karmester vezényelte magyar együttest minősítette a fesztivál és verseny első díja. A zsűri kiemelte a zenekar tiszta együttjátékát és a karnagy kvalitásait. Az elegánsan kidolgozott koncertprogram értő fülekre talált Hollandiában. A közönség szó szerint tombolt és a 40 perces koncertfélido másfél órát tartott a publikum követelésére."
Groninger Stadsblad /NL/ 1990

"... kiemelkedő momentum Tóth Armand Wagner dirigálása: A Siegfried-idill eszményi költőiséggel, lehelet finoman szólalt meg. A zenekar minden egyes tagja külön-külön is szinte önmagát múlta felül. Kiemelkedő a záró rész eddig ritkán hallott, cizellált, intim éneklése. ..."
Délmagyarország 1991

"Ha az abszolút értelemben legszebb opera-tettet kell kiválasztanom, habozás nélkül a miskolci együttesre mutatok. Zenei gárdáját a színház eredendően azon zenés műfajok művelésére tartja, amelyeket általában kevésbé igényesnek nevezünk. Ám de az érzékeny kezű karnagy (Tóth Armand) csendes, igényes iskolájában a miskolci zenés együttes most, (épp most!) elindult az operai önművelés útján. Bár a Traviata zenedrámai szempontból igazán nem tanulódarab, technikai tekintetben jó terepet ad a kezdő lépésekhez. Három főszereplőjét lehet importálni az ország operaszínházaiból (más kérdés, de nem miskolci kérdés, hanem pécsi is, pesti is: milyen minőségben lehet első sorban tenort); a mellékszereplőknek inkább színpadi megjelenése fontos, mint énektudása; az első és harmadik kép közegében otthon érezheti magát a kórus, és ha énekelnivalója nehezebb is, kellő összpontosítással meg tudja oldani, ahogy a miskolciak is megoldották, némileg elfogódottan, de precízen, és szóról-szóra érthető szövegmondással."
Operaország - Muzsika 1995

"A zenei matéria szintúgy, század elei, impresszionista hangulatokkal fűszerezetten, egyszersmind olyan, nagy tonális felületeket átfogó, ritmikai profillal megszilárdítva, amely már-már minimalista-repetitív jegyeket mutat.
Igen jól illik ez a zeneszerzői hang a Bűvös kert című operában Frederico Garcia-Lorca délszaki illatokban pompázó, lírai-szürrealisztikus világához. A zenei motívumok tartós jelenléte, gyakori visszatérése, itt jótékonyan erősíti fel a játék misztérium-jellegét.
Míg a Lorca-dráma mediterrán melankóliája Tóth Armand transzparens zenéjében meggyőzően teremtődött újra, ugyanez a kompozitorikus kelléktár a flamand Michel de Ghelderode bizarr, bruegheli látomásával szemben mégiscsak kicsit túl szelídnek bizonyul. S ami ott ihletett operaszerzőről tanúskodik, az itt inkább színházi kísérőzenék rutinos alkotójára vall.
Két egyfelvonásos operájával Tóth Armand jó színházi érzékű, fantáziának sem híján lévő komponistaként jelentkezett szólásra."
Szerepjátékok - Tóth Armand kamaraoperái a Pinceszínházban
Muzsika 1998

"Jó kamaraoperákkal ritkán kényeztet el bennünket a magyar zenetörténet. Tóth Armand két operája három értelemben is kamaramű. Először is az előadói apparátus alapján, másrészt a szereplők száma is csak három-négy fő, harmadrészt az egész előadást egy kamaraszínházi térben adják elő, a Budapesti Pinceszínházban. A zenekart a szerző, Tóth Armand vezényelte.
A legjobb szó zenei anyagára az összegzés. Hogy összekeverném-e művét más kortárs szerző darabjával, nem tudom, de hogy az énekesek nem kevernék össze, az biztos. Rugalmas, érzékeny, befogadó zenelírája ugyanis nagyon igényes és gazdag. Gazdag hangulatokban, zenei frázisok megoldásában. Egyensúlyt teremt a szólamok között, s az énekszólamok és zenekari szólamok nem válnak el élesen, hanem egymásra utaltak, polifonikus érzetet keltve. Zenei dramaturgiájába beletartozik az idézés is, a régi korok stilizációja. 
A kamaraopera-műfajból a kis formák használatára következtettem az est előtt, ám csodálkozásomra a művek egy nagy formán belül íródtak. A múlt században még használt recitativóra, vagy a zenekari közjátékra hasonlító részek jelezték ugyan a színpadi történés zenei formák szerinti kereteit, de egyáltalán nem akasztották meg a zenei folyamat egységét, mint ahogy a zártszámok végi lezárások szokták."
A zene térszínháza, avagy kritika Tóth Armand: Escurial és A bűvös kert című kamaraoperáiról
Kávéházi Nyár 1998

"A Lajtha-fesztivál csütörtök esti koncertjével jelentős újdonságokkal szolgált: először fogadta a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart, és első ízben szólalt meg a fesztivál névadójának szimfonikus műve. (Lajtha László: VII. szimfónia) Tóth Armand kiváló, nagy tudású muzsikus, biztos kezű, határozottan irányító dirigens. Lelkiismeretesen felkészítette a zenekart, jó előadást produkált."
Vas népe 2001

"Tóth Armand fuvolára-zongorára írt Sonata bucolicájánál éreztem úgy: erről a kompozícióról még egy rövidre fogott beszámolóban is feltétlenül szólnom kell. [...] Tóth Armand nagyon tehetséges és fantáziadús alkotó, de tévúton jár. Olyanfajta muzsikát ír, amit manapság egyesek szívesen neveznek posztmodernnek, neotonálisnak, újromantikusnak. [...] Az eredmény feszélyezően zavaros lesz: mintegy elkoszolódott, olajfoltos-haltetemes folyó. A zavarosságot az sem enyhíti, ha a nagyforma alkalmasint világosan tagolt (mint a háromrészes második tételben). Egyetlen részletet találtam aránylag vonzóbbnak ebben a csúnya hangzuhatagban, a záró darab polifon kezdetét."
Muzsika 2003

"Tóth Armand dalciklusának (Portugál szonettek) első tétele egyenesen riasztónak tűnt. [...] A második daltól kezdve aztán változott a véleményem. Ennek mindjárt az elején karakteres zenei gondolat jutott a szerző eszébe, s a kibontakozás is sokkal logikusabbnak, természetesebbnek tűnt. A harmadik megerősítette a kedvező benyomást, és szerencsére a további kettő sem rombolta le. Nem vitás, Tóth Armand tud bánni a hangokkal. [...] Két baja van: az énekszólam gyakran nem tud elszakadni a szöveg prozódiailag helyesnek vélt dikciójától, nem szárnyal [...]. A másik fura tulajdonság: a hosszadalmasság. [...] Az énekes már suttog, azt hinnénk, végképp nincs tovább. De van. Még egy suttogás, megint egy, rá zongoraszó."
Muzsika 2005