BIBLIOGRÁFIA - BIBLIOGARPHY - KI KICSODA A MAGYAR ZENEÉLETBEN? Zeneműkiadó Bp. 1988. DISZKOGRÁFIA - DISCOGRAPHY - KORTÁRS MAGYAR LITURGIKUS ZENE KRITIKÁK - REVIEWS "...Tóth Armand keze alól andalító dallamok hangjai csendülnek
fel. Könnyed futamok, semmi mesterkéltség, már az első taktusokkal megfogja
a közönséget. Kitűnően kíséri énekeseit s vezeti a fülbemászó muzsikát." "...A karmester Tóth Armand biztos kézzel irányította a zenekart.
A művet élő, eleven, kifejező előadásban tárta elénk. Homogén vonóshangzásra
törekedett, kitűnően kidolgozta a fúvós-szólókat. Az egész hangversenyen
a zene szolgálatában állt, mentesen minden "pultvirtuozitás"-tól.
Technikája pontos és világos, zenei tolmácsolása plasztikus és jól követhető.
..." "Walzermelódiák és szikrázó Anna-polka a Bp.-i vendégkarmester
a Baienfurt Musikverein élén. ... a karmester virtuóz technikai tudásával
és az indulóritmusok, walzermelódiák zenekari passzázsaival sokáig emlékezetes
marad." "Groningenbe utazott a budapesti Vörösmarty Művelődési Ház koncert-fúvószenekara.
A Tóth Armand karmester vezényelte magyar együttest minősítette a fesztivál
és verseny első díja. A zsűri kiemelte a zenekar tiszta együttjátékát
és a karnagy kvalitásait. Az elegánsan kidolgozott koncertprogram értő
fülekre talált Hollandiában. A közönség szó szerint tombolt és a 40 perces
koncertfélido másfél órát tartott a publikum követelésére." "... kiemelkedő momentum Tóth Armand Wagner dirigálása: A Siegfried-idill
eszményi költőiséggel, lehelet finoman szólalt meg. A zenekar minden
egyes tagja külön-külön is szinte önmagát múlta felül. Kiemelkedő a záró
rész eddig ritkán hallott, cizellált, intim éneklése. ..." "Ha az abszolút értelemben legszebb opera-tettet kell kiválasztanom,
habozás nélkül a miskolci együttesre mutatok. Zenei gárdáját a színház
eredendően azon zenés műfajok művelésére tartja, amelyeket általában
kevésbé igényesnek nevezünk. Ám de az érzékeny kezű karnagy (Tóth Armand)
csendes, igényes iskolájában a miskolci zenés együttes most, (épp most!)
elindult az operai önművelés útján. Bár a Traviata zenedrámai szempontból
igazán nem tanulódarab, technikai tekintetben jó terepet ad a kezdő lépésekhez.
Három főszereplőjét lehet importálni az ország operaszínházaiból (más
kérdés, de nem miskolci kérdés, hanem pécsi is, pesti is: milyen minőségben
lehet első sorban tenort); a mellékszereplőknek inkább színpadi megjelenése
fontos, mint énektudása; az első és harmadik kép közegében otthon érezheti
magát a kórus, és ha énekelnivalója nehezebb is, kellő összpontosítással
meg tudja oldani, ahogy a miskolciak is megoldották, némileg elfogódottan,
de precízen, és szóról-szóra érthető szövegmondással." "A zenei matéria szintúgy, század elei, impresszionista hangulatokkal
fűszerezetten, egyszersmind olyan, nagy tonális felületeket átfogó, ritmikai
profillal megszilárdítva, amely már-már minimalista-repetitív jegyeket
mutat. "Jó kamaraoperákkal ritkán kényeztet el bennünket a magyar zenetörténet.
Tóth Armand két operája három értelemben is kamaramű. Először is az előadói
apparátus alapján, másrészt a szereplők száma is csak három-négy fő,
harmadrészt az egész előadást egy kamaraszínházi térben adják elő, a
Budapesti Pinceszínházban. A zenekart a szerző, Tóth Armand vezényelte.
"A Lajtha-fesztivál csütörtök esti koncertjével jelentős újdonságokkal
szolgált: először fogadta a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart, és első
ízben szólalt meg a fesztivál névadójának szimfonikus műve. (Lajtha László:
VII. szimfónia) Tóth Armand kiváló, nagy tudású muzsikus, biztos kezű,
határozottan irányító dirigens. Lelkiismeretesen felkészítette a zenekart,
jó előadást produkált." "Tóth Armand fuvolára-zongorára írt Sonata bucolicájánál
éreztem úgy: erről a kompozícióról még egy rövidre fogott beszámolóban
is feltétlenül szólnom kell. [...] Tóth Armand nagyon tehetséges és fantáziadús
alkotó, de tévúton jár. Olyanfajta muzsikát ír, amit manapság egyesek
szívesen neveznek posztmodernnek, neotonálisnak, újromantikusnak. [...]
Az eredmény feszélyezően zavaros lesz: mintegy elkoszolódott, olajfoltos-haltetemes
folyó. A zavarosságot az sem enyhíti, ha a nagyforma alkalmasint világosan
tagolt (mint a háromrészes második tételben). Egyetlen részletet találtam
aránylag vonzóbbnak ebben a csúnya hangzuhatagban, a záró darab polifon
kezdetét." "Tóth Armand dalciklusának (Portugál szonettek)
első tétele egyenesen riasztónak tűnt. [...] A második daltól kezdve
aztán változott a véleményem. Ennek mindjárt az elején karakteres zenei
gondolat jutott a szerző eszébe, s a kibontakozás is sokkal logikusabbnak,
természetesebbnek tűnt. A harmadik megerősítette a kedvező benyomást,
és szerencsére a további kettő sem rombolta le. Nem vitás, Tóth Armand
tud bánni a hangokkal. [...] Két baja van: az énekszólam gyakran nem
tud elszakadni a szöveg prozódiailag helyesnek vélt dikciójától, nem
szárnyal [...]. A másik fura tulajdonság: a hosszadalmasság. [...] Az
énekes már suttog, azt hinnénk, végképp nincs tovább. De van. Még egy
suttogás, megint egy, rá zongoraszó." |