Pályázatok

Aktuális pályázatok

Lejárt határidejű pályázatok

Aktuális pályázatok

Pályázati felhívás

Az első magyar szerzői jogi törvény – az 1884. évi XVI. törvény – Arany László kezdeményezését követően Apáthy István előterjesztése alapján született meg. A törvény korszerű, a polgári viszonyokhoz igazodó kodifikációt valósított meg, a szellemi tulajdon napjainkig meghatározó elméleti alapjáról kiindulva.

A neves jogtudós, a pesti tudományegyetem hajdani rektora, Apáthy István (1829-1889), akinek személyében az 1870-es évek egyik legnagyobb tekintélyű kodifikátorát, a nemzetközi, a kereskedelmi és váltójog első tudományos művelőjét tisztelheti a hazai jogásztársadalom, szellemi öröksége ápolásának jegyében a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület pályázatot ír ki

APÁTHY ISTVÁN-DÍJRA

1. A pályázat feltételei:

Pályázni lehet minden olyan magyar nyelven elkészített szakdolgozattal (diplomamunkával), amely a szerzői jogot, különösen a szerzői jog aktuális kérdéseit, a gyakorlatban felmerült problémáit érinti, illetve a szerzői jognak más jogágakkal vagy társadalomtudományokkal (pl. közgazdaságtan, szociológia) való interdiszciplináris kutatása tárgyában jött létre. A pályázat további feltétele, hogy a szakdolgozatot (diplomamunkát) a 2008/2009. tanév keretében a jogász alapképzés, szakjogász képzés, illetve más posztgraduális képzés keretében nyújtsák be, és a pályázat eredményhirdetéséig nyilvános közlésre sem részben, sem teljes terjedelmében, sem más neve (vagy álnév) alatt még ne kerüljön.

2. A pályázók köre:

A pályázaton a 2008/2009. tanévben felsőfokú képzésben részt vevő egyetemi hallgatók indulhatnak.

3. A pályázati díj összege és annak elbírálása:

A pályázati díj összege bruttó 250 000 Ft, azaz kettőszázötvenezer forint. A pályázatokat a kiíró szervezet által kijelölt öttagú bíráló bizottság bírálja el.  Az I. helyezett bruttó 125 000 Ft azaz százhuszonötezer forint, a II. helyezett bruttó 75 000 Ft, azaz hetvenötezer forint, a III. helyezett bruttó 50 000 Ft, azaz ötvenezer forint pénzjutalomban részesül.

A pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy a bíráló bizottság döntésének megfelelően a díjakat megosztottan ítélje oda vagy – arra érdemes pályamű hiányában – helyezettet ne hirdessen. A pályázat kiírója támogatja a díjazott pályaművek megjelentetését az "Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle" című szakfolyóiratban.

4. A pályázat célkitűzése:

A pályázatot kiíró szándéka a szerzői jog, és a szerzői joghoz kapcsolódó más jogágak, társadalomtudományok tudományos igényű művelésének elősegítésére, az e terület iránt elmélyült érdeklődést tanúsító felsőfokú képzésben részt vevő egyetemi hallgatók ösztönzésére irányul.
5. A pályázat formai követelményei:

A pályázatok a 4. pontban megjelölt feltételeken túl nem esnek semmilyen tartalmi, terjedelmi korlátozás alá. A pályaműveket három példányban kell megküldeni a pályázatot kiírók részére, mellékelve egy nyílt nevezési lapot a következő adatok feltüntetésével:

• A pályázó neve, életkora, egyetemi évfolyama, lakcíme, telefon és fax száma, valamint e-mail címe
• A pályamű címe
• A pályázó felsőoktatási intézményének a megnevezése, címe, telefon és fax száma, valamint e-mail címe
• Képzés megjelölése (alapképzés, szakjogász képzés, más posztgraduális képzés)
• A konzulens tanár/tanárok neve

6. A pályázatok benyújtásának határideje: 2009. június 30.

Az eredményhirdetésről, az ünnepélyes díjátadás helyéről és időpontjáról a díjazottak külön értesítést kapnak. A pályázat végeredménye és a bíráló bizottság bírálata a pályázatot kiíró szervezet honlapján (www.mszjf.hu) is közzétételre kerül.

7. A pályázatok benyújtásának helye és címe:

Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület, 1054 Budapest, Garibaldi utca 2.

       Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület

Dalszerzők versenye

 Megjelent az Egyesült Államokban évente megrendezésre kerülő Dalszerzők Versenyének (USA Songwriting Competition ) idei kiírása.

A dalszerző verseny fődíja 50.000 USD . Ezen túlmenően a győztes dalokat rendszeresen játsszák majd az amerikai

rádióadók, de a világszerte fogható XMS Satellit Rádió is.

Az elmúlt évek győzteseinek  dalai nagy sikert arattak, sokan közülük lemez-szerződéseket kaptak, zeneműkiadók vették gondjukba a dalokat, de akadtak olyan szerzők is, akiknek filmszerződést ajánlottak, vagy televíziós felkéréseket kaptak.

A verseny szponzorai között ott van a Sony, az Audio-Technika, az Ibanez Guitars, vagy a New Music Weekly.

A nevezési határidő: 2009. május 29.
További információk a http://www.songwriting.net oldalon találhat


 

Hatfelé Európában

- újabb főváros magyar intézete csatlakozott az idei Zene Ünnepéhez -

Immár három éve a külföldi magyar intézetek is egyre koncentráltabban vesznek részt a június 21-i szabadtéri forgatagban. 2009-ben újabb helyszínekkel – Varsóval és Bukaresttel – bővült a pályázathoz csatlakozó fővárosok száma. Így ebben az évben már 6 európai városban léphetnek fel a Zene Ünnepén a magyar zenekarok, a külföldi magyar intézetek segítségével: Bécsben, Brüsszelben, Bukarestben, Párizsban, Pozsonyban és Varsóban.

A Zene Ünnepét először 1982-ben rendezték meg Franciaországban. Jack Lang, az akkori francia kulturális miniszter felkarolta a kezdeményezést. Azóta is minden évben, az összes francia településen legalább egy koncerttel vagy utcabállal megemlékeznek a zenéről ezen a napon. Európai méretűvé 1985-től vált az ünnep, azóta a kontinens számos országában rendeznek koncertsorozatokat és teremtenek igazi fesztiválhangulatot minden év június 21-én. A mára nemzetközivé vált rendezvény gondolata akkor is, most is ugyanaz: kicsiknek és nagyoknak, szegényeknek és gazdagoknak egyaránt ingyenessé és ezáltal elérhetővé tenni a zenét. A Franciaországban tömegeket megmozgató esemény alapvető célja vidámságot és felszabadultságot kelteni a köztereken, az utcákon, ahol délutántól éjfélig szinte minden sarkot kisajátít a muzsika.

Tavaly 191-en pályáztak és a több helyszínnek köszönhetően nyolc magyar együttes képviselhette hazánkat Európa-szerte. Párizsban két fiatal tehetséges zenekar, a Goulasch Exotica és a Folktronika lépett fel a magyar intézet saját szabadtéri színpadán, Párizs egyik legelegánsabb részén, a Luxembourg kert mellett.

A Zene Ünnepi kiírás konstrukciója elüt az egyéb pályázatoktól, hiszen itt a tiszteletdíj helyett kapcsolatokat kínálnak a jelentkezőknek. A kiírók szándéka, hogy több magyar zenekarnak legyen lehetősége külföldi bemutatkozásra. A pályázat célja a Zene Ünnepén való egyszeri fellépésen túl az, hogy a kiutazó zenekarok a kint töltött maximum 6 nap alatt saját csatornáikon elindulva, önállóan megszervezhessék következő turnéikat.

Az idei kiírásban a Magyar Intézetek tágították a kört: már nem csupán magyar népzenei gyökerű muzsikusokat keresnek. Olyan zenekarok jelentkezését várják, akik szívesen képviselik hazánkat a kárpát-medencei népzene gyökereiből táplálkozó, de a XXI. század zenei stíluselemeit is felhasználó muzsikájukkal, és ambíciójuk együttműködni belga, francia, osztrák, szlovák, lengyel és román szervezőkkel, művészekkel. Valamint, öntevékenyen keresik a kontaktokat jövőbeni külföldi megjelenéseik számára.

Az intézetek biztosítják a zenekarok kiutazását és elszállásolását, és tanácsokkal segítik őket a további koncertek szervezésében, valamint vállalják a fellépő zenekarok anyagainak eljuttatását az adott ország sajtójához.

A pályázatokat kétféle módon lehet beadni: elektronikusan vagy postai úton. Az elektronikus beadást a http://www.instituthongrois.fr/zeneunnep/palyazati_kiiras_2009.pdf címen található utasításoknak megfelelően végezhetik el.  Bővebb információ a zeneunnepe@instituthongrois.fr e-mail címen kérhető.

Kérjük, amennyiben lehetőségük van rá, a mellékelt pályázati kiírást linkeljék fel Önök is az oldalukra, hogy minél több magyar zenekarhoz eljusson a híre!

Pályázati határidő 2009. április 14-e, kedd éjfél.

A kiírók a beérkezett hanganyagok alapján helyszínenként 1-3 együttest választanak ki és hívnak meg a hat fővárosba. A pályázat meghirdetésében és a nyertes zenekarok magyarországi fellépéseinek szervezésében szakmai partnerünk a Magyar Zenei Export Iroda (www.mxh.hu) és a Gödör Klub. A pályázat eredményhirdetésére ez utóbbi helyen kerül majd sor, május 12-én délután 4 órakor.

Párizs, 2009. március 3.
Párizsi Magyar Intézet


Lejárt határidejű pályázatok

A berlini Magyar Kulturális Intézet, a Collegium Hungaricum Berlin, az 1938. november 9-i Kristályéjszaka emlékére „38-11-09“ címmel nemzetközi pályázatot ír ki hanginstalláció alkotására.

A pályázat mindenki számára nyitott, nemzetiségre, korra való tekintet nélkül.

Az öttagú szakmai zsűri a benyújtott pályázatokból egyetlen koncepciót választ ki  megvalósításra.

Az alkotás kivitelezésére 5000 euró áll rendelkezésre, mely összegen felül a nyertes mű alkotóját 1000 euró pályadíj is megilleti.

A zsűri tagjai: Jens Cording (siemens art program), Hans-Peter Kuhn (zeneszerző), Dr. Sabine Sanio (zene- és médiateoretikus), Prof. Dr. Martin Supper (a berlini Művészeti Egyetem professzora, UNI.K. – UdK, Hangkutatási és Művészeti Stúdió vezetője), Szemző Tibor (zeneszerző).
Az installáció bemutatására november 9-én, a pogrom éjszakájának évfordulóján kerül sor, és december 9-ig lesz látható és hallható. A kiállításhoz kapcsolódóan a CHB egy tematikusan illeszkedő szimpózium megrendezését is tervezi.

A pályázatok beadási határideje 2008. június 20.

További információt valamit a pályázat teljes szövegét a www.hungaricum.de honlapon találja.


Versenyfelhívás

A Magyar Jazz Szövetség az idei évben harmadik alkalommal hirdeti meg zeneszerző és hangszerelő versenyét.

A verseny célja, hogy új, eredeti jazz kompozíciók szülessenek hazai szerzőktől, valamint olyan új hangszerelések, melyek magyar szerzők munkáit dolgozzák fel.

A verseny két kategóriája a zeneszerzés és a hangszerelés.
A versenyben nevezési díj és korhatár nincs.

A pályázó benyújthat egy művet mindkét kategóriában, vagy különböző darabokkal is indulhat mindkét kategóriában.
zeneszerzés kategóriában pályázni csak olyan saját kompozícióval lehet, amely egy évnél nem régebbi, sem rádió, sem

televízió felvételen nem rögzítették, és semmilyen hanghordozón nem jelent meg.

A hangszerelés kategóriában csak magyar szerző darabjára írt hangszereléssel lehet pályázni. Ebben az esetben a kompozícióra
egyéb megkötés nincs, de a hangszerelésre az előző kategória kritériumai érvényesek.

A versenyművek leadásának határideje: 2006.okt.25.
A versenyművek hossza: min.7 perc, max.10 perc.

Díjak:  legjobb kompozíció:I.   200.000Ft
           II.   150.000Ft
           III.   100.000Ft
   legjobb big band hangszerelés 200.000Ft
   legjobb combo hangszerelés   70.000Ft 

A versenyműveket bemutató zenekarok összetétele min.septett, max. big band lehet.
Septett- pl.3 fúvós, 4 ritmushangszer
Big band – lsd. a mellékelt hangszerösszeállítást (BJO)   

A versenyműveket professzionálisan írt partitúra formájában két példányban; másolt, transzponált szólamokkal egy példányban
(esetleg demo anyaggal) együtt kell beadni lezárt borítékban személyesen legkésőbb 2006. október 25.-én 16 óráig, vagy postán
2006. október 25.-én 24 óráig a Magyar Jazz Szövetség címére:
1068 Budapest, Városligeti fasor 38. Tel.: 061- 479-5164.
A pályaműveket név nélkül, jeligével ellátott borítékban kell benyújtani, melyen fel van tüntetve az is, hogy a versenymű mely kategóriában indul ( zeneszerzés vagy hangszerelés, vagy esetleg mindkettő). A partitúrán a szólamokon kívül mellékelni kell egy lezárt normál méretű borítékban – melyre kívül szintén rá van írva a jelige – a versenyző adatait (név, lakcím, telefonszám, születési év). A boríték tartalmazzon egy nyilatkozatot a versenyzőtől, amely szerint a zeneszerzés kategóriában saját műről van szó, ill. mindkét kategóriában a benyújtott pályamű egy évnél nem régebbi, sem rádió, sem televízió felvételen nem rögzítették, és semmilyen hanghordozón nem jelent meg.
Az október végén tartandó válogatás eredményhirdetéséig a pályaművek titkosak, a döntőbe jutott pályaművek szerzőit írásban és telefonon értesítjük, és személyes megjelenésükre számítunk a döntőn.
A műveket a verseny döntőjében 2006.nov.24-én délután a Budapest Jazz Orchestra adja elő a KUSZA-ban (Délbudai Kulturális és Szórakoztató Központ), majd a zsűri értékelése után a díjnyertes darabok este elhangzanak a díjkiosztó gálakoncerten.

A Budapest Jazz Orchestra Hangszerösszeállítása:

1 Trombita, Szárnykürt  - nem improvizál
2 Trombita, Szárnykürt
3 Trombita, Szárnykürt
4 Trombita, Szárnykürt  - nem improvizál

1 Harsona
2 Harsona
3 Harsona
4 Basszus Harsona  - nem improvizál

1 Alt szaxofon, szoprán szaxofon, pikoló, fuvola, alt fuvola
2 Alt szaxofon, szoprán szaxofon, klarinét
3 Tenor, szoprán szaxofon, klarinét
4 Tenor, szoprán szaxofon, klarinét
5 Bariton szaxofon, klarinét, basszus klarinét  - nem improvizál

Gitár
Zongora
Nagybőgő, basszusgitár
Dob

Magyar Jazz Szövetség
Budapest, 1068 Városligeti fasor 38 .
tel: 00 36 1 479 5164   fax: 479 5172
e-mail: steingruber.zsuzsanna@eji.hu
hungjazzfed@eji.hu
www.jazzszovetseg.hu

***

Kedves Zeneszerzők!
  
A németországi Magyar Kulturális Évad, az Ungarischer Akzent; a Berlini Collegium Hungaricum; együttműködve a német-magyar kulturális projekteket támogató Bipolarral a 2006. júniusában elhunyt Ligeti György zeneszerző emlékére ZENESZERZŐI PÁLYÁZATOT írt ki.
Az ›In memoriam Ligeti György‹ című zeneszerzői pályázatra új vagy eddig nyilvánosságra nem hozott, máshol még nem díjazott kamaraművekkel lehet jelentkezni. A pályázaton 1962 után született zeneszerzők vehetnek részt, akik elkötelezettséget éreznek Ligeti György zenei hagyatéka iránt.
Beküldési határidő: 2007. május 15.

A beküldött pályaműveket háromtagú zsűri bírálja el. A zsűri tagjai: Eötvös Péter (Budapest), Jeney Zoltán (Budapest) és Hanspeter Kyburz (Berlin).

A három díjnyertes mű bemutatására a Bipolar zárókoncertjének keretében, 2007. október elején Berlinben kerül sor.
A nyertes pályázók között 7.500 EUR kerül felosztásra.
 
Részletes információ a www.hungaricum.de honlapon található.

Igényüket kérjük a komposition@hungaricum.de e-mail címen jelezzék.

 

***

INTERNATIONAL ACOUSTIC MUSIC AWARDS

 

2006-ban harmadik alkalommal hirdették meg a Nemzetközi Akusztikus Zenei Díjat. A verseny során a jelentkezők lehetőséget kapnak arra, hogy műveiket széles körben bemutathassák rádión és internetes médiumokban.
A versenyt szponzorálja az   Radio Acoustic Cafe és az XM Satellite Radio.

 

Az érdeklődők részletes információkat a http://www.inacoustic.com címen olvashatnak. 

 

***

 

INTERNATIONAL SONGWRITING COMPETITION

 

A verseny rendezői 2006-ban is várják a magyar dalszerzők jelentkezését az világ egyik legnagyobb zenei versenyén.A pénzben  megnyerhető díjak meghaladják a 150.000 USD-t, de a verseny díjazottjainak járó egyéb promóciók több, mint 20.000 dollár értékben kerülnek kiosztásra. Mindezeken túl a résztvevőknek alkalmuk nyílik bemutatkozni a nemzetközi zenei piac legjelentősebb fórumain.

Az elmúlt évben 82 országból jelentkeztek a szerzők a versenyre, és 18 kategóriában mérték össze szerzeményeiket.

A versenyfelhívás részleteit a http://www.songwritingcompetition.com címen olvashatják az érdeklődők, és ugyanitt letölthetők a jelentkezéshez szükséges nyomtatványok.

 

***

Zeneszerzői pályázat a Bartók Emlékév alkalmából  

A Tehetséges Magyarországért Alapítvány pályázatot ír ki gyermekek által bemutatásra kerülő zongoradarab megírására, két kategóriában:

- I. kategória: a zeneiskolák 1-3. osztályos tanulói által bemutatásra kerülő, 2-5 perc hosszúságú gyermek-zongoradarabok;

- II. kategória: a zeneiskolák 4-6. osztályos tanulói által bemutatásra kerülő, 4-8 perc hosszúságú gyermek-zongoradarabok.

Beküldési határidő: 2006. augusztus 21. (Sansz) 

Bővebb információ:

Tehetséges Magyarországért Alapítvány; Graphisoft Park, 1031 Budapest, Záhony u. 7. 

E: tehetseg@temal.hu 

I: http://www.temal.hu/

 

Felhívás
A Fészek Művészklub 2006. őszén várhatóan ismét megrendezi az „Új magyar művek bemutató hangversenyei” sorozatot.

A koncerteken vokális- és hangszeres, szóló és kamaraművek, valamint kamaraegyüttesre, kamarakórusra írott kompozíciók bemutatói vagy magyarországi bemutatói hangozhatnak el (tekintetbe véve a helyszín adottságait és a sorozat anyagi lehetőségeit).

A hangversenyeket a Magyar Rádió rögzíti és későbbi időpontban, sorozatban sugározza.
A hangversenyek időpontja: 2006. november 22., 29., december 6., 13. szerda este 7 óra.

Jelentkezési határidő: 2006. augusztus 31.

A jelentkezésen kérjük az alábbi adatokat feltüntetni: szerző, cím, időtartam, előadó appatárus, illetve előadó, javasolt dátum.
Kérjük továbbá a partitúra egy fénymásolt példányát.
A beküldött mű időtartama ne haladja meg a 15 percet.
Levélcím: Fészek Művészklub 1400. Budapest Pf.8.
Fax: 322-22-71
Telefon: 322-6081, 328-8447, 06-30/352-8119
e-mail: program@fészek-művészklub.hu